Kutat a Pfizer Inc., de kétséges az eredmény
Hatalmas összeget szán kutatás-fejlesztésre a napokban tető alá hozott fúzió révén az immáron világelsővé előlépett Pfizer amerikai gyógyszergyár. Mindamellett gyógyszerpiaci elemzők felvetik a kérdést, ismervén a szigorú engedélyezési előírásokat, hány új készítmény kerülhet majd piacra ezekből a fejlesztésekből.
Ismert, hogy a legnagyobb amerikai gyógyszergyár, a Pfizer Inc. a napokban jelentette be, felvásárolja kisebb riválisát, az ugyancsak amerikai Pharmacia Corp.-ot 60 milliárd dollár értékű saját részvényért. Az ügylet révén a világpiac körülbelül 10 százalékát ellenőrző óriáscég jön létre, amely egyszersmind a legnagyobb lesz Európában, Japánban és Latin-Amerikában is.
A New Jersey-i székhelyű Pharmacia a svéd Pharmacia és az amerikai Upjohn cég egyesülésével jött létre. A vállalatnak a világ több mint hatvan országában 59 ezer alkalmazottja van. A Pfizer 90 ezer embert foglalkoztat, második negyedévi tiszta nyeresége 1,957 milliárd dollárra emelkedett a tavalyi első negyedévi 1,829 milliárdról, elsősorban a receptre kapható gyógyszerek forgalmának javulása miatt. Az eredmény egy részvényre számolva 32 cent lett az egy évvel korábbi 29 után. A társaság a harmadik negyedre a nyereség további erősödésére számít. A Pfizer második negyedévi bevétele 8,033 milliárd dollár volt az egy évvel korábbi 7,62 milliárd után. A Lipitor koleszterinellenes gyógyszerének eladása 24 százalékkal, 1,78 milliárd dollárra bővült, a Viagrából származó bevétele 10 százalékkal emelkedett.
A hírügynökségi beszámolók szerint a Pfizer az idén 5,3 milliárd dollárt tervez új gyógyszerek kutatás-fejlesztésére költeni, s éves költségvetése akár hétmilliárd dollárra is nőhet - akkorára, mint mondjuk Izland egész évi összterméke -, ha egyesül a Pharmaciával.
A tetemes összeg azonban nem biztos, hogy sok új készítményt jelent egy olyan időszakban, amikor az USA illetékes hatósága, az FDA nagyítóval vizsgálja az új szereket, s különösképpen a genetikai alapú kutatásokra alapozott gyógyszerfejlesztéseket. Szakmai körökben emlékeztetnek arra, hogy más gyógyszeripari cégekre is igaz ez a megállapítás.


