BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megkezdték a Wohn Kft. ügyeinek vizsgálatát

Megkezdődött a félbehagyott lakóparképítéseiről elhíresült Wohn Kft. felszámolási eljárása. A Kerszi Kereskedelmi és Pénzügyi Szervezési Tanácsadó Rt. felszámolóbiztosa, Zsiga László érdeklődésünkre elmondta, hogy a műszaki, jogi szakértők ezekben a napokban, hetekben veszik számba, hogy állnak a társaság ügyei. Felmérik, milyen állapotban vannak az építkezések, egyeztetnek az érdekelt lakóközösségekkel. A felszámoló cég várhatóan egy hónap múlva tud majd bővebb tájékoztatást adni a Wohn helyzetéről.

Mint korábban beszámoltunk róla (VG, 2002. április 8.), a hárommillió forintos alaptőkével létrehozott, magyar magántulajdonban lévő Wohn Kft. története sikersztorinak indult, de csúfos véget ért. A társaság a fővárosban Óbudán, Erzsébeten és a XIII. kerületben kezdett lakóparkok építésébe. Gergely István márciusi öngyilkosságát követően a lakástulajdonosoknak szembesülniük kellett azzal, hogy az ügyvezető számos tisztázatlan pénzügyi, jogi kérdést hagyott maga után. Többek között kiderült, hogy szorult pénzügyi helyzetében - egyes lakásokat kínálva fedezetül - magánszemélyektől is felvett hitelt, mely a találgatások szerint több száz millió forintra rúg. Jogászok úgy vélekedtek, hogy jó néhány lakó csak többévi pereskedés után szerezhet majd tulajdonjogot. Kiderült, hogy a kivitelezői számlák is

hiányosak, így vitatott az is, hogy a kft. az építőipari cégeknek mennyivel tartozik. A lakások készültsége különböző szintet ért el, van, amelyikbe már beköltöztek a lakók. (HÉ)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.