Talpra állhat a reklámipar
A londoni központú társaság úgy tapasztalja, hogy az Egyesült Államokban a reklámköltések az idén akár 1,5 százalékkal is nőhetnek a márciusban jövendölt 0,2 százalékos éves visszaeséssel ellentétben. Ázsiában a szakember 2 százalékos bővülést valószínűsít, ami 0,5 százalékponttal szintén a korábbi várakozások felett található. Európa azonban továbbra is küszködik, így a korábbi becslésekkel összhangban az idén 2 százalékos lehet a visszaesés.
Az amerikai kilábalás fő hajtómotorja a csúcsidős tévéhirdetések előretörése. A kültéri hirdetőfelületek és a magazinok oldalai iránt változatlanul csekély a kereslet. Ez utóbbi esetben a legfőbb magyarázóerővel az internetes hirdetések előretörése bír, ami azonban nem jelenti azt, hogy a világhálós szolgáltatók dúskálnának megbízásokban, az internetes reklámpiac szintén gyengélkedik. A Carat médiavásárló hálózatot és az újonnan Synovate névre keresztelt piackutató céget birtokló Aegis első embere a magazinok számára a kiutat a terméket megtapasztalhatóbbá tevő reklámok (display advertising), így például termékminták vállalásában látja.
Tapasztalatuk szerint májusban már érezhető volt a bizalom helyreállása, ez azonban még nem nyilvánult meg a média-
kiadások emelkedésében. Most azonban már a kiadások is növekedésnek indultak, e téren a fogyasztási cikkek az élenjárók, de a gyógyszeripar ez irányú kiadásai is meglehetősen stabilnak tűnnek. Igazi lemaradás tehát csak a technológiai cégek körében mutatkozik továbbra is.
Az Európában tapasztalt változatlan gyengélkedés magyarázatait keresve a brit cég elemzése arra emlékeztet, hogy a vén kontinens csak az amerikai térséget követve kezdett lejtmenetbe, így jó esély van arra, hogy a kilábalás is arányos ideig várat még magára. Számszerű növekedést azonban könnyebben produkálhatnak az európai vállalatok, a bázisként használt tavalyi reklámköltési mutatók ugyanis rendkívül alacsonyak.
Az Aegis-féle prognózissal gyakorlatilag egybecseng a Zenith Optimedia Group médiavásárló ügynökség várakozása is.
A francia Publicis Groupe és a brit Cordiant Communications Group kezében lévő cég Amerikában már növekedést lát, míg európai adatai továbbra is gyengélkedésről tanúskodnak. A The Wall Street Journal Europe emlékeztetője szerint az Aegis értékítélete azért figyelemre méltó, mert megbízásai minden fontos térségben elérik a reprezentativitáshoz közeli mértéket, továbbá azon kevés médiavásárló cég közé tartozik, amelyekben nagy reklámholdingok, mint a WPP Group vagy a Publicis nem szereztek befolyást.


