A külföldi turisták leginkább a lábukkal és a pénztárcájukkal szavaznak majd az amerikai bevándorlási és honosítási hivatal (INS) beutazást korlátozó legújabb rendelkezései ellen azzal, hogy az Egyesült Államok helyett a világ más részeire utaznak, és pénzüket ott költik el - festett kedvezőtlen képet az ottani idegenforgalomban dolgozó vállalkozások jövőjéről az Amerikai Turisztikai Szövetség (TIA) vezetője. William S. Normann a közelmúltban New Orleans-i tájékoztatóján arra is felhívta a figyelmet, hogy a beutazók száma legkorábban 2004-re kúszhat vissza a 2000. évi szintre. Az USA-ba látogatók száma a tavaly szeptemberi terrorcselekmények hatására 2001-ben 45,5 millióra esett vissza az egy évvel korábbi 50,9 millióról.
Való igaz, hogy 2001-et megelőzően sem volt könynyű beutazási lehetőséghez jutni a külföldi turistáknak, kivéve azon 28-30 ország lakosainak, amelyek az 1988-ban ideiglenesen hozott, de mára végleges törvénybe foglalt vízummentességi program hatálya alá tartoznak. A minden más országból - így Magyarországról - odautazni kívánók számára az utóbbi időben ismét nehezebbé vált a vízumhoz jutás, amely a tervezett változtatásokkal a korábbi fél év helyett már csak 90 napos egyidejű tartózkodásra adna jogot. Az eljárás hosszadalmasságára, bonyolultságára panaszkodnak a hazai utazásszervezők is, akik ma már egyre kevésbé vállalják át ezt a procedúrát. Míg néhány éve rendszeresebben lehetett többszöri belépésre és tízéves időtartamra szóló turistavízumhoz jutni, addig az elmúlt hónapokban gyakrabban fordult elő, hogy valaki csak egyszeri belépésre szerzett jogosultságot. Ennek kapcsán Susan Alexander, az USA budapesti nagykövetségének a közelmúltban távozott főkonzulja korábban lapunknak nyilatkozva kiemelte, hogy az amerikai törvények minden idegent eredendően bevándorlónak tekintenek mindaddig, amíg kielégítően nem bizonyítja, hogy tervezett USA-beli tartózkodása ideiglenes lesz, és nem vállal ott illegálisan munkát.
Az amerikai turisztikai iparág továbbra is erőteljesen lobbizik, hogy könnyítsen a beutazás feltételein. A szigorítást célzó elképzelések nyárra tervezett törvénybe iktatását az idegenforgalmi szervezetek nyomására egyelőre elhalasztották. Ez elemi érdekük is az amerikaiaknak, hiszen a turizmus az USA második legnagyobb szolgáltatóexport-ágazataként tavaly több mint 545 milliárd dollár bevételre tett szert, ebből az oda látogató külföldiek költése meghaladta a 90 milliárdot. A számokból az is leszűrhető, hogy a közvetlenül közel nyolcmillió főt foglalkoztató iparág számára a belföldi turizmus jelentősége továbbra is jóval nagyobb, de a terrorcselekmények és a gazdasági recesszió nyomán ezen a területen is jelentős visszaesés volt tapasztalható. Az amerikai átlagpolgár az idén időben és távolságban egyaránt a rövidebb és olcsóbb nyaralást helyezi előtérbe, és sokkal inkább autóval utazik, mint repülővel. Ez főként a légitársaságoknak nem jó hír. A jegyek a biztonságért tett többletintézkedések folytán drágábbak, s nem lehet elfeledkezni a pszichikai hatásról, hogy a tavaly szeptemberi terrortámadások eszközei éppen polgári utasszállító gépek voltak. Az évforduló közeledtével már jelezték is az amerikai légicégek, hogy minimálisra mérsékelik aznapi járataik számát. Tervezett lépéseiket időközben az európai légitársaságok is követni szándékozzák.
Mindenesetre az amerikai turisztikai ipar az előremenekülést választja; újabb és újabb területeken próbálja ismét felkelteni az érdeklődést a kontinensnyi ország iránt. Ezek egyike a golf, amely különösen az utóbbi években hódított ott teret. Az USA-ban több mint 17 ezer golfpályát tartanak nyilván. A golfturizmus évente 24 milliárd dollár bevételt hoz az amerikai idegenforgalomnak.
A nosztalgiát kedvelők számára a déli államokban ültetvényes túrákat szerveznek, ahol a vendég személyesen meggyőződhet arról, hogyan élt a világszerte ismert, Elfújta a szél című regény hősnője, Scarlett O'Hara. Ezen a téren az idén főként Louisiana állam jár az élen. Az egyik ottani ültetvényen egy valódi krimi túlélőjével, egy írónővel is találkozhat az odalátogató. Ann Butlert tisztes vagyonáért férje pisztolylyal próbálta eltenni láb alól; hogy miért nem sikerült, arról az áldozat tollából valóságregény is készült.
Újabb célcsoportnak számítanak a kulináris élvezeteknek hódolók. Az utazásszervezők ennek kapcsán igyekeznek meggyőzni a külföldi turistákat, hogy Amerika ma már nem hamburgerbirodalom, hanem a számtalan odatelepült nemzetiségnek köszönhetően a világ konyhája is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.