Karriervonal
Tóth István az Icon Számítástechnikai Rt. új cégvezetője. A 43 éves menedzser villamosmérnökként végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. 1982-től hazai informatikai vállalatoknál dolgozott, először a Comporgan Rendszerháznál szoftverfejlesztéssel foglalkozott. Egyik alapító tagja az Icon Kft.-nek.1990-től kereskedelmi részlegvezető, 1993-tól a műszaki csapat megszervezését kapja feladatául. Azóta kettős munkakörben dolgozott: részben az Icon műszaki igazgatója, részben a számítógépes rendszer-integráció üzletága vezetője volt.
Márk István (54) lett a Pick-csoporthoz tartozó Ringa Rt. által nemrég alapított Soproni Marhavágó Kft. ügyvezető igazgatója. A közgazdasági diplomát 1970-ben, az élelmiszer-ipari üzemmérnöki oklevelet 1974-ben szerzett szakember 1970-ben áruforgalmi ügyintézőként kezdte a Ringa-előd Győr-Sopron Megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalatnál, ahol művezető, technológiai osztályvezető, termelési főosztályvezető, később kereskedelmi igazgatóhelyettes, majd beszerzési igazgató volt. 1995-től két évig termelési és kereskedelmi igazgató, 2000-től mostani kinevezéséig termelési vezérigazgató-helyettes volt. Márk István a Győr-Moson-Sopron megyei Kereskedelmi és Iparkamara élelmiszer-ipari szakosztályának elnöke, tagja a MÉTE húsipari szakosztályának.
Diósi Lászlót (35) nevezte ki a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) vezérigazgató-helyettesének a bank igazgatósága augusztus 5-étől, és egyben a lakossági üzletág vezetésével is megbízta. A Pénzügyi és Számviteli Főiskola elvégzése után a szakember a Magyar Külkereskedelmi Banknál állt munkába 1993-ban, majd 1994-től egy évig a Shell Hungary Rt.-nél elemzőként dolgozott. Ezt követően 1995 és 2000 között az OTP Bank munkatársa volt. A K&H-hoz 2000 augusztusában igazolt át, eddig ügyvezető igazgatóként az észak-budapesti lakossági régiót vezette. Az elmúlt években aktívan részt vett a K&H és az ABN Amro Bank egyesülési folyamatának zökkenőmentes lebonyolításában.


