Konszolidálódott a charterpiac
Az elmúlt évek botrányai után az idén nyárra konszolidálódott a hazai charterpiac. Egyrészt kialakult azoknak a szolgáltatóknak a köre, amelyek az utaztatást szervezik, s úgy tűnik, létrejött az az utazási irodai kör is, amely egyébként a legkoc-kázatosabb utazási formát kínálja az utazóknak. Szakértők szerint a piac rendeződéséhez hozzájárult az is, hogy az idén nyáron hetenként csaknem 10-12 járattal kevesebb gépet béreltek az utaztatók, mint tavaly. A legjelentősebb csökkenés a görög üdülőhelyekre indított gépek esetében van. Ennek eredményeképpen - mivel az utazási kedv nem mérséklődött - a járatok töltése magas, a főszezonban gyakorta 100 százalékos vagy ehhez közeli.
Bár az év elején még négy-öt cég is próbálkozott azzal, hogy részesedést szerezzen a hazai charterpiacon, mára kiderült: két társaság bírta a versenyt, a Malév Rt. charterosztálya és a cseh tulajdonú Travel Service. Mellettük még a török Sun Express visz tu-ristákat a török tengerpartra, illetve a tunéziai légitársaság bonyolít jelentős forgalmat Budapestről menetrend szerinti járatával.
A legnagyobb szolgáltató a Malév Rt. charterosztálya. Laczkó-Bérdy Ildikó osztályvezető elmondta, bár nehezen indult a szezon, kiegyensú-lyozott, jó nyárra számítanak. A Malév-charterek az idén tíz országba és húsz üdülőhelyre repülnek, amelyek közül hét új célállomás van. Ez heti 36 ki-utaztató gépet jelent. Emellett négy beutazó csoportokat szállító chartere is van a Malévnek. A tervekkel ellentétben nem si-került járatot indítani a csekély érdeklődés miatt Burgaszba, Dubrovnikba s a politikai helyzet miatt Izraelbe sem. A Malévnek stabil a partnerköre, s a cégek a fizetési határidőket is pontosan tartják. Ez azt jelenti, hogy a gép indulása előtt öt banki munkanappal utalják a gép bérleti díját, amelynek nagyságáról azonban az osztályvezető nem kívánt nyilatkozni.
A tavalyi késések okozta problémák után ez évben zökkenőmentes a cseh tulajdonú Travel Service charterforgalma is. Heti húsz járatot indítanak, ami napi három-négy felszállást jelent - tájékoztatott Farkas Attila cégvezető. A cég jelenleg egy Boeinggel bonyolítja a forgalmat, ami azt jelenti, hogy a feszített tempó miatt alkalmanként szükség van arra, hogy besegítő gépet kérjenek Prágából, ám ez eddig minden esetben akadálymentesen zajlott. A Travel Service légi járművei átlagosan 90-95 százalékos töltéssel repülnek, de a telt házas gép sem ritka a főszezonban. Öt utazási irodai partnerükkel kapcsolatuk zökkenőmentes, aminek fő oka, hogy a cégek pontosan tartják a szerződésben rögzített fizetési határidőket. Emellett a cégnek ad hoc kiutazó járatai is vannak, amikor például sportolókat és szakmai csoportokat szállítanak, de volt arra is példa, hogy a Nemzeti Filharmonikusok Zenekarát szállították. A cégnek jelentős a beutaztató forgalma is, hetenként 2-3 spanyol csoportot hoznak Budapestre.