BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lyukra lőnek Skóciában

Skóciában járva két dolgot semmi esetre sem szabad kihagyni, mondták ismerőseim, mielőtt a nyár közepén útra keltem: a whiskymúzeumot és a golfot. Mindkettőről regényeket írtak már, és mindkettőt sokan kipróbálták. Én is így akartam, de csak a másodikat sikerült közelebbről szemügyre venni, amint elszáguldott vonatom a biliárdasztalra emlékeztető golfpályák mellett.

Az ember felül a vonatra a Prestwick International repülőtérnél, és Glasgow felé robogván le sem veszi a szemét a tengerpartól. Nem a lemenő napot, nem a vad sziklafalakat és még csak nem is a birkanyájakat figyeli. Golfozó tömegeken akad meg a szeme. Errefelé olyannyira természetes ez a látvány, mint a Hortobágyon a délibáb. Nem is igazi skót tengerparti falu, amelyiknek nincs saját pályája. Dűnekavalkád, elképzelhetetlenül üde zöld fű és óriási dömping a szebbnél szebb pulóverekből, mellényekből és golfsapkákból. Ez üti meg a szemet leginkább. A vonat, persze, nem áll meg sehol, azt azért jól látni, hogy a pályákat csak elvétve szakítja meg egy-egy elegáns klubépület és annak parkolója, ahol egymás mellett sorolnak a Jaguarok, a Jeepek és a BMW-k. A tömegautónak számító Vauxhall (Opel) is megfér mellettük, minthogy golfozni valóban nem csupán a szupergazdagok szoktak.

A vonatozás különben arra is jó, hogy kényelmesen elővegyük a laptopot és rákattintsunk a scottishgolfclassics.com címre. Ez már azért is hasznos, mert megtudhatjuk: éppen amerre járunk,

vagyis Ayrshire grófságban rendezik a legközelebbi, 19 lyukas nyílt bajnokságot. Nem is kell sokat várni erre a nagy eseményre, a honlap szerint csak nyolc napot, három órát és négy percet. Igen, ilyen részletesen. A honlapon külön viszszaszámlálás jelzi a következő versenyig hátralévő időt. Ennyire fontos ez a dolog. Mellesleg Ayrshire-ben ez már a harmadik nyílt bajnokság lesz, úgyhogy lassacskán feliratkozhatnak arra a skót táblára, amelyen a számottevő golfeseményeket jegyzik a naptárban.

Az ayrshire-i ember ugyanakkor mégsem mondhatja el magáról, hogy valaha is elhódíthatja az elsőséget az East Lothian megyében lakóktól. Edinburghtól délkeletre, az East Lothian dombjain és dűnéi között született ugyanis őfelsége, a golf. Állítólag Stuart Mária már 1567-ben próbálkozott a játékkal. Erről azonban csak a legendák és a whiskytől rekedt hangú skót gazdák mesélnek.

Arról viszont egy bonni angol nyelvész és sporttörténész közölt részleteket, hogy állítólag nem Skócia, hanem Hollandia a golf szülőhazája. Heiner Gillmeister szerint a golf szó a holland kolvéből vagy kolfból ered, ami pásztorbotot jelentett. Németalföldi festők nem egy alkotásukon ábrázolták a golfjátékot már a XV. század közepétől egészen a XVIII. század elejéig. Ráadásul egy 1545-ből fennmaradt latin nyelvtankönyvben annak szerzője, Pieter van Afferden is ír a golfról, egy olyan sportágról, amelyben "a játékosok ütő segítségével megpróbálnak lyukba juttatni egy labdát".

A sporttörténész szerint Skócia két régi törvény szövegével támasztotta alá azt az igényét, hogy a golf szülőhazájának tekintsék. Az edinburghi parlament 1457. március 6-án határozatban tiltotta meg "a labdarúgást és a golfot". 1491-ben pedig még ennél is tovább mentek: tilalmat rendeltek el "futballra, golfra és minden, hasznot nem jelentő sportágra". Gillmeister abból indult ki, hogy a golf szó alatt a skótok a hoki előfutárát érthették, amelyet pásztorbottal játszottak. Fennmaradt leírások szerint ugyanis abban a játékban két csapat ide-oda lökdösött egy labdát.

Én azonban nem mélyültem el ennyire ebben a vitában. Azt viszont láttam, hogy Skóciában szép csendesen létrehoztak egy kiválóan szervezett, jól fizető háttéripart. Szövetkeztek a legfontosabb turisztikai és utazási szervezetekkel, cégekkel, a kellékeket gyártó vállalatokkal, és együtt kreáltak egy jól eladható csomagot. A vonatra várva például magam is érdeklődéssel lapozgattam a legfontosabb skóciai golfklubokat bemutató térképet és prospektusokat. Glasgow-ba érkezvén kedvem is támadt a dologra. Csak ne szaladt volna oly sebesen az a vonat!





Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.