Nehézkes internet-díjmegosztás
Néhány kérdés - a jogerős döntést hozó hírközlési döntőbizottság (hdb) határozata ellenére - nyitott maradt az internetszolgáltatók és a telefontársaságok között a nettarifák megosztásáról folyó vitában. A hdb még június elején döntött az internetszolgáltatók álláspontját helybenhagyóan, ennek alapján a telefonos cégek a január óta rendelet szerint a netszolgáltatóknak járó részesedéseket át kell utalniuk. A piac egyik meghatározó cégének számító Interdotnet Kft. kifogásolta, hogy a Matávtól kapott összeg nagyságrendileg kisebb saját méréseinél, a számlát a távközlési cég utólag rendezte - mondta Kormanik András üzletfejlesztési vezető.
Jogértelmezési vita van azonban továbbra is a két fél között arról, hogy a Matáv csökkentheti-e az összeget 4 százalékkal, a szokásos beszedési kockázatra hivatkozva.
Kormanik szerint ennél nagyobb problémát jelent, hogy a Matáv után a második legnagyobb hazai lakossági telefoncégnek számító Vivendi Telecom Hungary-csoport érdekeltségei a mai napig még egyáltalán nem fizettek. Lapunk érdeklődésére a GTS-DataNet Kft. is megerősítette, hogy a Matávon kívül "vannak bizonyos társaságok", melyek a hdb-határozat ellenére sem utalják át a megfelelő összegeket. A jelenlegi szabályozás szerint a döntőbizottság határozatait az érintett feleknek végre kell hajtaniuk, akkor is, ha azt bíróságon megtámadják.
A Vivendi tudatta lapunkkal, hogy a kérdéses összegeknek a januárig visszamenőleges részét a júniusi döntés után 38 internetszolgáltatónak kifizette, és a havi részesedéseket is folyamatosan utalja.
Varga Edit, a GTS-DataNet pr-menedzsere szerint a cég azért fogadja el a jelenlegi helyzetet, mert az még mindig jobb a semminél. A Matávtól havonta kapott összeggel és annak kiegészítésével kapcsolatban ugyanakkor arra is utalt, hogy annak pontosságát ellenőrizni nem tudják.
A Központi Statisztikai Hivatal egy most napvilágot látott felmérése szerint az internetszolgáltatásból származó árbevétel Magyarországon 2001-ben az előző évhez képest 39 százalékkal nőtt, 13 milliárd forintot tett ki.
Az internet-előfizetések száma 2001-ben elérte a 322 ezret, ami 40 százalékos növekedés 2000-hez képest. Kormanik szerint a KSH-adatok nincsenek összhangban a szektorban elfogadott piackutatási adatokkal. Ezek szerint ugyanis az internetszolgáltatás piaca az elmúlt két évben mind az összesített bevételt, mind az előfizetők számát tekintve gyakorlatilag stagnált, az összforgalom pedig néhány milliárddal szinte biztosan meghaladja a KSH-eredményt. A szakember szerint a vezető piaci szereplők növekedése hasonló látszatot kelt, a valóságban azonban legtöbbször egymás elől szereznek ügyfelet a cégek, az előfizetői csomagok árszintje pedig alig változik.
A hivatalos adatok szerint az internet-előfizetők mintegy 83 százaléka modemen, 9 százaléka ISDN-vonalon, 5 százaléka kábeltévé-hálózaton, 1 százaléka pedig bérelt vonalon érte el a világhálót 2001-ben. Az internetre csatlakoztatott számítógépek száma Magyarországon 33, míg az OECD-tagállamokban átlagosan 31 százalékkal növekedett.


