Nem kezelik az alulszámlázást
Az Opel, a Porsche Hungária, legutóbb pedig a Wallis Autó Holding is saját használtautó-vállalkozást hozott létre, így készülve az EU-csatlakozásra, amikor megszűnik a piaci árakat lenyomó, alulszámlázott használtautó-import. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete az alulszámlázás megelőzésére évek óta azt javasolja, hogy a jelenlegi fogyasztási adó helyett egy azzal megegyező mértékű, 10-32 százalékos regisztrációs díjat vezessenek be az importált használt gépkocsikra. A díj alapja az Eurotax-katalógusár lenne, így a központi költségvetés biztosabban hozzájutna a jelenleg elmaradó mintegy 20 milliárd forintos bevételhez.
Az elképzelések szerint 2004-től életbe lépő regisztrációs díj,bevezetését még 2001 augusztusában kérte az MGE a pénzügyi tárcától, ám ez 2002 elején nem történt meg. Ez év augusztusában viszont már a regisztrációs díj bevezetésének egy évvel korábbra, 2003. januárra hozatalát kérte az MGE és az idén alakult Márkakereskedők Országos Szövetsége.
Érdemi választ nem kaptak, nem úgy, mint 2001-ben, amikor a pénzügyi tárca azzal az indokkal utasította el a regisztrációs díjra vonatkozó tervet, hogy a kétéves költségvetés miatt az adótörvényt nem módosítják.
A márkaképviseletek által koordinált használtautó-kereskedelmet az Opel nyitotta meg az úgynevezett OK használtautó-programmal, amely mintegy tucatnyi márkakereskedőnél érhető el. Wolf Károly, Opel Southeast Europe magyar divíziójának igazgatója elmondta, az új autók értékesítését komolyan segíti a használt járművek beszámítása, a tendencia alapján rövidesen utolérjük a nyugat-európai szintet. Amíg egy évtizede csupán a forgalom 30 százalékát tette ki az ilyen konstrukció, országos szinten ma már 50-70 százalékról beszélhetünk, míg Németországban a 80 százalékot is meghaladja a beszámítások aránya. Az Egyesült Királyságban öregebb autót fiatalabb, de nem új kocsira is becserélnek.
Az OK programban évi 250-350 autót adtak el az elmúlt években, a mennyiséget nem módosította jelentősen, hogy a használtautó-importban legnagyobb számban Opelt hoznak be Magyarországra.
A Porsche Hungária használtkocsi-üzletága, a másfél éve működő Weltauto az idén több mint 1200 kocsit értékesít egyéves garanciával. Ebben az az újdonság, hogy az általános szokás szerint a márkakereskedések a beszámított használt kocsik újraértékesítésekor 6 havi szavatosságot vállalnak, ekkor azonban a vevőnek kell bizonyítania, hogy a kocsi a vételkor is hibás volt, míg a garancia nem tartalmaz ilyen feltételt.
A Weltautóval a Porsche Hungária a jövőre, az EU-csatlakozásra készül, amikor várhatóan megszűnik az alulszámlázott kocsik áradata - mondta Mátrabérci Sándor, a Weltauto márkaigazgatója. A cégnél minden márka minden modelljeit (állapottól függően) beveszik. A piaci jelenlétet az interneten is erősítik.
Az elmúlt 1-1,5 év alatt körülbelül 10 százalékkal csökkentek a használt autók árai a szabad piacon, s erre már az Eurotax katalógus is reagált a nyár elejétől. A szürkeimport miatt tehát gyorsabb az értékvesztés - mondta a Weltauto márkaigazgató. A tendencia elsősorban a prémium márkákat érinti.
A VW konszern márkái közül a Skoda és a SEAT nem érintett, ám tavaly 15 - 2-5 éves - Audi A8-ast adtak el, míg a szürkevonalon 140 érkezett az országba.
A Külső Váci úton a napokban nyílt W1 Auto néven a Wallis Autó Holding Rt. (WAH) első használtautó-kereskedése. A W1 Auto a WAH leányvállalata, s a tervek szerint a még az idén megnyíló második kereskedés után jövőre újabb öt létesül, s az országos hálózat összesen több mint 15 tagú lesz. Martinez Ferenc, a W1 ügyvezető igazgatója a jövő évre 600-650 darabos - hathavi garanciával támogatott - eladást vár a két teleptől.
Ezek a kezdeményezések egyértelműen a jövőt szolgálják, ám a jelen még a szürkeimportőröké. Évek óta köztudott, hogy a használt személygépkocsik mintegy 90 százaléka alulszámlázottan érkezik az elvámolásra, s négyötöd részük hat évnél idősebb - mondta Győző Gábor, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke. Korábban nem lehetett behozni négy évnél idősebb autót, ám ezt a rendelkezést 2000 elején eltörölték.
Az alulszámlázásban azonban történt némi változás. Év elejéig a vámhatóság csak akkor indíthatott vizsgálatot, ha a számla és az Eurotax listaára közti különbség meghaladta a 20 százalékot, ám a vámosok hiába tudták, hogy ez az összeg - mint áfa- és fogyasztásiadó-alap - az Eurotax katalógusárának felét sem éri el, gyakorlatilag tehetetlenek voltak. A nyugat-európai országok vámszerveinek nem mindegyike együttműködő , másrészt csupán elenyésző számban sikerült bizonyítani a csalást.
Az idén a vám megtagadhatja a számla elfogadását, ha a különbség 50 százaléknál nagyobb, és a nemzetközi vámértékegyezmény figyelembevételével maga határozhatja meg a vám kiszabásának alapját. Így szinte minden autó olyan számlával érkezik, amely a katalógusár 51 százalékára van kiállítva - értesült a Világgazdaság. Mégsem csökkent a szürkeimport: az első három negyedévben a tavalyihoz hasonló mennyiségű, 45 500, többségében hat évnél idősebb használt autó érkezett.


