Az OEP válaszol ? csontritkulás
Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint az osteoporosis (csontritkulás) a szív- és érrendszeri és a daganatos megbetegedések után a harmadik leggyakoribb kórkép. Az életkor kitolódásával egyre növekszik a csontritkulásban szenvedők száma, hazánkban a 60 éven felüli korosztály egyharmadát, a 80 éven felüliek pedig már közel kétharmadát érinti a megbetegedés.
Az osteoporosis hazánkban lassan népbetegségnek számít. Egyre többet költ a társadalombiztosítás (tb) és a páciens is a kór gyógyítására. A tavalyi első fél évben 2,6 milliárd forintot fordított az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a csontritkulás gyógyszereire, 2002 első felében ez 3,5 milliárdra növekedett. Tavaly éves szinten közel öt és fél milliárd forintba került e kór gyógyítása. Az osteoporosis a csontrendszer olyan megbetegedése, amikor a csont tömege fogy, a csontok szerkezete károsodik, törékennyé válik. Alattomos betegségnek tekinthető, hiszen kezdeti szakaszában sokszor nem okoz különösebb tüneteket, fájdalmat, szinte csak akkor jelentkezik, amikor úgy a negyvenes évek táján megtörténik az első csonttörés.
A betegség leggyakrabban gerinc- és végtagfájdalmakkal folytatódik, gyakran másodlagos fájdalmak is jelentkeznek hasban, mellkasban, végtagokon.
A köztudatban mint a menopausában (változókor) lévő nők betegsége van jelen, pedig nem csak a nők kiváltsága. Férfiaknál ugyanúgy jelen van, mint náluk. A hazai statisztikai adatok azt mutatják, hogy a megbetegedettek kétharmada nő, egyharmada férfi, és megközelítően 1 millióra tehető a már megbetegedettek száma.
Fontos a megelőzés, nemcsak azért, mert a pácienseknek is komoly kiadást jelent az osteoporosis gyógyszereinek kiváltása, hiszen jelenleg az orvosságok átlagosan 81 százalékos tb-támogatást kapnak. Ez azt jelenti, hogy a betegek az elmúlt év első felében közel 700 millió forinttal, 2002. első fél évben közel 800 millióval járultak hozzá a csontritkulás gyógyszereinek árához.
A népegészségügyi program nagy súlyt fektet a megelőzésre. Már fiatal korban oda kell figyelni a kalciumban gazdag étrendre (magas kalciumtartalma van például a tejtermékeknek, a brokkolinak, a kelkáposztának, a savanyú káposztának, a babnak, a banánnak), a rendszeresen végzett testedzésre, mozgásra.


