Nem lesz fúziós fellendülés
Tavaly közel 30 ezer fúziós tranzakciót regisztráltak, ebben az évben azonban számuk már alig haladta meg a 24 ezret. "1994 óta most vagyunk a legmélyebb ponton, hiba lenne azonban magunkat az elmúlt néhány év kirobbanó teljesítményéhez mérni, az a periódus átlagon felülinek mondható" - fogalmaz az Ernst & Young egyik nemzetközi szakértője a Reuters beszámolójában.
Általánosságban elmondható, hogy jelentősen visszaesett az elsődleges kibocsátások száma, és a vállalati mérlegbotrányok nyomán a befektetők is jóval megfontoltabbak lettek, ami a piac további szűkülését eredményezi. "Mivel a mostani környezetben a részvényesek befolyása jóval nagyobb, a jövőben jóval kevesebb alkalom szülte ügyletre számíthatunk. Stratégiai lépések azonban változatlanul történnek majd" - jellemzik az új helyzetet a JP Morgannél. A Deutsche Bank elemzői Irak megszállását valószínűsítik, és a depresszív
piaci környezetben a jelenlegi gyengélkedés elhúzódásával számolnak. Ennek nyomán pedig a neves tőkepiaci tanácsadók, illetve befektetési bankok sorra költségmegtakarításokra kényszerülnek. A Financial Times beszámolója szerint több tízezer befektetési bankár vesztette el az idén állását, s a megmaradóknak is jelentős mértékben olvadt a bónuszalapú jövedelme. A felvásárlások és fúziók szakértőinél manapság sokkal keresettebbek a válságmenedzserek és a vállalatátalakítási szakemberek. Ez jelöli tehát ki a túlélés útját a befektetési tanácsadóknak is, a Citibank például adósságátalakítási tanácsadást is fölvett a kínálatába. A 2002. esztendő jellemzője mindazonáltal, hogy növekedett a felvásárlásokon belül a magántőke és a hitelből történő kivásárlások (LBO) aránya.
A legnagyobb kivásárlás egyébként a Qwest aranyoldalak-listáknak Carlyle Group részére 7 milliárd dollárért történő eladása volt az idén. Európában az ír Jefferson Smurfit papírcég Madison Dearborn Partners általi 3,7 milliárd dolláros kivásárlása bizonyult a legnagyobbnak. A felvásárlások terén az idén a rangsort egyértelműen a Pfizer gyógyszercég Pharmaciára benyújtott 61,3 milliárdos ajánlata vezeti.
"A jövőben újabb fúziós hullámot csak valamilyen katalitikus folyamat hozhat. Történelmileg ilyennek bizonyultak a jelentős jogszabályi változások, új technológiák megjelenése és a globális terjeszkedés beindulása. Jelenleg semmi ilyen nincs kilátásban" - mondta a Deutsche Bank szakértője. (MDE)


