Apadó internettarifa a Matávnál
A Matáv és az érdekkörébe tartozó Emitel márciustól nagykereskedelmi árakat vezet be a havi 15, 40 és az új, 100 órás internetezőket célzó telefonos csomagjainál. A nagykereskedelmi árak 25 százalékkal lesznek alacsonyabbak, mint a jelenlegi kiskereskedelmiek. A Matávhoz tartozó Axelero ezt a különbözetet várhatóan a végfelhasználók felé is érvényesíti, így az internetezés összköltsége a szolgáltatónál átlagosan 25 százalékkal csökken. A lépés feltételeit az teremti meg, hogy a Matáv és az Emitel módosította azokat az Informatikai és Hírközlési Minisztériummal (IHM) tavaly nyáron kötött szerződéseket, melyek a 15 és 40 órás, államilag támogatott csomagokat bevezették. Az IHM így teljesítette az Európa-terv keretében bejelentett vállalását - közölte Kovács Kálmán, a szaktárca vezetője.
Más céggel az IHM még nem kötötte meg a hasonló tartalmú szerződéseket, de várhatóan erre is sor kerül. Küzdünk azért, hogy a jövőben ne csak a domináns szereplővel kötött megállapodás után vonják be a többi piaci szereplőt a tárgyalásokba - mondta Polányi Sándor, a Matávon kívül számos társaság képviseletében fellépő Vivendi Telecom Hungary vezérigazgatója.
A telefoncégek jelenleg 1550 forintért adnak havi 15 óra internetet, az összeg 13 százalékát pedig át kell utalniuk annak az internetszolgáltatónak, amelyen keresztül az előfizető ezt az időt felhasználja. A márciustól életbe lépő nagykereskedelmi ár 25 százalékkal alacsonyabb, de abból nem kell átadni a 13 százalékot, így az internetszolgáltatók valójában csak 12 százalék körüli csökkenést érzékelnek - mondja Kormanik András, az Interdotnet Magyarország Kft. üzletfejlesztési vezetője. Ha az Axelero mintájára ebből mégis 25 százalékkal csökkentett végfelhasználói árat akarnak kialakítani, akkor saját nyereségükből is le kell faragniuk. Ráadásul a telefondíj kiszámlázását át kell venniük, ami sokak számára nagy költséget jelent. A magyar internetszolgáltatók többsége viszont már ma is veszteséges, így sokan közülük nehéz helyzetbe kerülhetnek.
Az IHM a csomagoknál minden egyes perc után 0,77 forintot ad a telefoncégeknek, melyek a tavaly nyári szerződés szerint ugyanennyivel csökkentik a tarifákat, így alakulnak ki a díjak. Márciustól az állami támogatás nem emelkedik, a csökkentést a Matáv vállalja át. Straub Elek vezérigazgató elmondta, a kisebb díjakat a piac bővülése és az államtól a szélessávú internet fejlesztése után kapott adókedvezmény teszi lehetővé. Az internetszolgáltatók jelenleg nem kapnak állami támogatást. (TZ)


