Sugár András az FTC Rt. élén

Az FTC Rt. igazgatósága Sugár Andrást, a Westel Rt. elnök-vezérigazgatóját a társaság elnökévé választotta, illetve az igazgatóságot kibővítette Erdei Tamással, az MKB elnök-vezérigazgatójával. A két cégvezető az FTC labdarúgó-szakosztályának fő támogatóinak számító vállalat élén áll. (VG)



GE-Lighting: nincs döntés Nagykanizsáról

"A GE Hungary Consumer Products-Lighting Rt. nem hozott döntés nagykanizsai beruházásról" - reagált érdeklődésünkre Szabó Eszter, a társaság kelet- és közép-európai kommunikációs igazgatója. A Napi Gazdaság szerdán ugyanis beszámolt, hogy a GE a nagykanizsai ipari parkban térségi logisztikai központot épít, mintegy 3 milliárd forintból. Idézte a városban működő GE fényforrásgyár-igazgatóját, aki szerint cége "egy hónapon belül nyilvánosságra hozza fejlesztési terveit". Döntésről egyébként a Napi Gazdaság sem írt, folyamatban lévő tárgyalásokról számolt be, amelyeket forrásai közvetve meg is erősítettek. Hasonlóan járt lapunk is: több illetékes helyről azt a választ kaptuk, "a felek megegyeztek, hogy nem nyilatkoznak ebben a kérdésben". Egy ízben a térségbeli Master Distribution Center megnevezés is elhangzott. Szabó Eszter emlékeztetett, hogy Magyarországon a GE hat üzletággal képviselteti magát, a Lighting ezeknek csak az egyike. Hangsúlyozta még, hogy Nagykanizsán a gyár mellett már működik egy logisztikai központ. (VG)



A PanTel befejezte a Novacom felvásárlását

A PanTel Rt. és a Novacom Távközlési Rt. tulajdonosai, az RWE Com, az EnBW, valamint az Elmű Rt. bejelentették, hogy lezárult az a szerződéses ügylet, mely szerint a PanTel megvásárolta a Novacomot. Az aláírt megállapodás eredményeként a PanTel a Novacom 100 százalékos üzletrészének tulajdonjogát szerezte meg. A PanTel új, akvizíciós ügylete illeszkedik a cég piaci stratégiájába, mely szerint több, Magyarországon működő nagy társaság távközlési tevékenységét átvállalná. (VG)



Oroszországban terjeszkedik az Adidas

Az Adidas-Salomon Moszkvában megnyitotta világviszonylatban legnagyobb áruházát. A Bloomberg beszámolója szerint a Nike után a világ második legnagyobb sportszergyártója az igények ugrásszerű növekedésével magyarázta az 1150 négyzetméteres üzlet megnyitását. A konszern alelnökének, Rolf Koterrernek a beszámolója szerint tavaly 50 százalékkal, 90 millió dollárra emelkedett az Adidas árbevétele Oroszországban, miközben világviszonylatban 7 százalékkal, 6,5 milliárd euróra emelkedett a forgalom. A konszern további húsz üzletet szándékozik nyitni az idén Oroszországban, s ezzel számuk 50-re emelkedik, a beruházások nagyságáról a társaság alelnöke azonban nem közölt részleteket. (VG)