BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Franchise-boltot nyit a Hauer

Egy-másfél hónapon belül megnyitja a fővárosban első franchise-üzletét a Hauer cukrászda - tudtuk meg a tulajdonos Friss Kft. ügyvezető igazgatójától, Fehér Miklóstól. A Nagy Lajos király útin kívül a Baross utcában és Óbudán lesz Hauer-bolt, a szerződéseket a közeljövőben megkötik. Az üzletek mérete 30-150 négyzetméter között mozog, a felújításuk hamarosan befejeződik, a költségek - a bolt méretétől függően - pár millió forinttól több tízmillióig terjednek. A Hauer jelenleg mintegy százötvenféle terméket forgalmaz, s ezek jó része - igazodva az üzlet nagyságához - a franchise-boltokban is kapható lesz. Az első üzletek megnyitását követően a hálózatot tovább bővítik, a tervek szerint vidéken is.

Mint ismeretes, a Rákóczi úti Hauer hosszú szünet után, tavaly októberben nyitotta meg kapuit, az 1300 négyzetméteres cukrászda felújítása mintegy 460 millió forintot emésztett fel. Fehér Miklós elmondta, hogy a nyitást követő hónapokban a közönség már újra felfedezte a cukrászdát, de az igazgató egyelőre még nem elégedett a forgalommal. A cukrászda egy időben 300 vendég fogadására képes.

Az elmúlt hónapokban a havi forgalom hétmillió forint körül mozgott, s az igazgató úgy fogalmazott, hogy a többi cukrászdához viszonyítva a forgalom nem alacsony, de mivel magas a rezsiköltség, a következő hónapokban mindenképpen növelni szeretnék a bevételt. Ezt segítheti a cukrászdában rendezett kulturális rendezvények, illetve a franchise-boltok megnyitása is. (HÉ)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.