Hírműsorok a metróban
Március elejétől egész napos "adás" indul a metróállomásokon elhelyezett kivetítőkön, az úgynevezett infoscreeneken - tudta meg a Világgazdaság. A németországi nagyvárosok és az osztrák főváros után Budapesten is reklám- és hírhordozóként jelentek meg az infoscreenek, amelyeket már hetek óta tesztelnek. Az új közterületi médiumokat két metróvonal mentén, a Moszkva, a Deák és a Blaha Lujza téren, a Déli pályaudva-ron, valamint a Nyugatinál az Európlakát Kft. telepítette. A peronokon két-két képernyőn láthatók a hírek és a reklámok.
Alexander Kunz, a budapesti projekt egyik vezetője lapunknak elmondta: az infoscreenek a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően 70 százalékban híranyagokat, 30 százalékban pedig reklámokat sugároznak majd. A befektetéssel kapcsolatban a vezető nem nyilatkozott, azt azonban elmondta: felméréseik igazolják, hogy a várakozók nem igényelnek az alig egyharmadnyi reklámidőnél többet, üzletileg pedig ez az arány is már kifizetődőnek bizonyul. Alexander Kunz elmondta azt is: a sugárzott adásban a külföldi képes híranyagokat a Reuters biztosítja, a belföldi anyagok között pedig budapesti és sporthíreket, valamint időjárás-jelentéseket láthatnak a várakozók. Az infoscreenek emellett kulturális információkat, CD-, könyvajánlókat is sugároznak.
Németországban Münchenben szereltek a metróállomásban először nagy képernyős infoscreeneket, azóta több mint százat telepítettek. Ausztria földalattijaiban 1998 óta 33 képernyő működik.


