Mannesmann-főnökök büntetőpere
Hűtlen kezelés és az ebben való segédkezés gyanúja miatt indul büntetőper a düsseldorfi tartományi bíróságon a Vodafone által felvásárolt Mannesmann egykori vezetői ellen. Az ügyészség ugyan egyelőre nem ismertette a vádiratot, jogászok azonban biztosra veszik, hogy a vezetői végkielégítések, jutalmak és kedvezmények körül találtak kivetnivalót.
A brit cég akciója igen hoszszú jogi huzavona nyomán valósult meg 2000-ben. Az iparág történetének legnagyobb tranzakciójaként emlegetett lépés fő kerékkötőjének Klaus Esser korábbi Mannesmann-főnök számított, de együttműködött vele a társaság felügyelőbizottsági tagjai közül Josef Ackermann, a Deutsche Bank főnöke és Klaus Zwickel, az IG Metall szakszervezetének vezetője is. Lapértesülések szerint ugyanis más vádlottakkal együtt a cégvezetés tagjai több mint 100 millió euróhoz jutottak hozzá a britekkel megkötött ügylet nyomán.
Mindez azért lehet kifogásolható, mert ismert volt, hogy a Vodafone jelentős forrásokat rendelt a németországi akvizícióhoz, így az ügyletet megakadályozni akaró cégvezetés ellenállásának megtörésére is jelentékeny juttatásokat helyezhetett kilátásba.
A Financial Times Deutschland beszámolója ugyanakkor hozzáteszi: a felvásárlási értéket a menedzsment ellenállása közvetlenül 63 milliárd euróval növelte meg, így érhette el az a 180 milliárdot. Ha tehát a 100 millió eurót arányítjuk e többletértékkel, a 0,16 százalékos "jutalék" nem számítana aránytalannak. (MDE)


