Német céget alapított a Kürt
A január közepén történt németországi cégalapítás óta már nyolc megrendelés érkezett a Kürt Computer Rendszerház Rt. leányvállalataként működő Kuert Datenrettung GmbH-hoz. A hatfős cégnek a technológiát a magyarok adják, az értékesítéssel és a cég vezetésével azonban a helyi német alkalmazottak vannak megbízva. A pénzügyi és marketingfeladatokat is német alvállalkozók végzik. A beruházás öt év alatt egymillió euró ráfordítást igényel, a cég forgalma azonban már az idén elérheti a 350 ezer eurót, három év alatt pedig az együttes árbevétel másfél millió euró lehet - fogalmazott sajtótájékoztatójukon Kürti Sándor, a magyar anyavállalat vezérigazgatója.
Számításaik szerint a nyolcvanmilliós német piacon évente ötvenezer adatvesztés történik, ebből tízezer esetben fordulnak szakértőhöz. A piac mérete így mintegy 25 millió euróra tehető, amin több száz cég osztozik. A Kuert GmbH néhány éven belül azonban szeretne az öt legnagyobb cég közé kerülni, amihez kedvező előjelet jelent, hogy ma már nem telik el nap újonnan jelentkező érdeklődők nélkül. A piaci jelenlét megalapozása érdekében a Kuert és a Kürt kiállít a hannoveri Cebiten, illetve alapító tagként részt vesz a bochumi 35 ezer diákot számláló óriásegyetem informatikai biztonsággal foglalkozó fejlesztőcsoportjában.
Kürti Sándor tapasztalata szerint a hozzájuk beérkező adatvesztési ügyek 80 százalékában a károsult adatokat helyre lehet állítani. Ennek díja átlagosan 1500 euró. A kizárólagos tulajdonukban lévő német cégnél a beérkező eseteknek azonban csak négyötöde oldható meg, tehát bizonyos feladatokat el kell hozni Magyarországra. A Kürt Rt. a fejlesztést változatlanul Magyarországon hagyja. Távlati tervek szólnak azonban egy majdani tengerentúli leányvállalat megalakításáról is. (MDE)


