BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Növekedhet a reklámpiac

Miközben világszerte a tavalyi év kedvezőtlen reklám- és médiapiaci alakulásáról adnak jelentést a pénzügyi eredményeiket nyilvánosságra hozó ügynökségek, Magyarországon nem beszélhetünk a reklámpiac jelentős visszaeséséről.

Nem váltotta be a médiapiacról kialakított pesszimista álláspontot a 2002-es év - véli Németh Béla. Az Initiative Media Budapest Kft. (IM) ügyvezető igazgatója elmondta: a recessziós várakozás időszaka volt 2002, amikor a korábbi fejlődési ritmus megtört, a becslések szerinti reklámköltés azonban reálértékben így is inflációkövetőnek bizonyult.

Az idén pedig akár 2-4 százalékpontos reálértékű növekedés is elérhető - véli az IM Bp.-t, a Universal McCannt és a PanMediát tömörítő Magna Global Hungary Kft. igazgatótanácsi tagjaként is tevékenykedő szakember. A piaci növekedést alátámaszthatja, hogy a recessziós várakozás okozta felhők elvonultak és növekedhet a vásárlóképes kereslet által megmozgatott pénzösszeg. Még akkor is, ha a szakértők nem tartják valószínűnek új, nagy hirdető megjelenését a piacon.

Igaz, elképzelhető, hogy egyes luxuskategóriákban, óra-, divatcikk-, bor- és csokoládéhirdetésekkel új piaci szereplők jelennek meg, és tovább nőhet a hipermarketek aktivitása is - mondja Németh Béla. Az EU-csatlakozással kapcsolatos kampánybüdzsék új hirdetőként fognak megjelenni a piacon, volumenük a tavaszi népszavazás eredményétől függ.

Kérdéses azonban, ki lehet a növekedés legnagyobb haszonélvezője. A szakember a televí-ziók részesedésének minimális növekedését várja, amelynek a sajtóval szembeni vezető szerepe tavaly megerősödött. A tévék esetében 2002-ben volt olyan időszak, amikor elfogytak a hirdetési adásidők, azaz a kereslet nagyobbnak bizonyult a kínálatnál. Emiatt a tévék áremelési szándékkal "lepték" meg a piacot. A tárgyalások már javában folynak, s a szakember szerint elképzelhető, hogy akár 10-15 százalék feletti áremelést is sikerül átverekedni a piacon.

A magazinokat nem viselte meg a tv térnyerése, sőt kifejezetten előretörtek a bulvárjellegűek. A bulvárosodás továbbra is jellemzője marad a magyar piacnak. A közterületi reklámeszközök tulajdonosai számára sem tekinthető kiábrándítónak a tavalyi év. Pedig ezen reklámhordozókról lekerültek a dohányreklámok. A kieső szeletet ugyanis a választások miatti politikai hirdetések pótolták.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.