Nyereséges a sárvári fürdőcég
Tavaly a jelentős fejlesztés ellenére sikerült szerény nyereséget is elérni a Sárvári Gyógyfürdő Kft.-nél. A tavalyi év közepétől a korábbi 24 fős létszámot fokozatosan 96-ra emelték, s az év felénél már megkezdték az új dolgozók betanítását is. Ez, illetve a további szükséges előkészítés jelentős kiadást jelentett a cég számára - tájékoztatott Vörös Imre, a fürdő vezetője.
Beszámolója szerint az idei év nagyon jól indult, a januárra várt 16,5 ezer vendégnél jóval többet, közel 30 ezret fogadtak. Így vélhetően az év végére az eredetileg tervezett 411 ezer látogatónál jóval többre, mintegy félmillióra számíthatnak. A néhány éves felfutást követően 2006-ra már 2-300 millió forintos adózás előtti nyereség a cél, s a vendégszám éves szinten 600 ezer körül alakulhat.
A tervek szerint még az idei év első felében egy 27 szobás, négycsillagos szállodával bővül a gyógyfürdő. Ezt a gyógyászati szárny tetőterében alakítják ki. A szerkezetkész állapotban lévő szállodai rész befejezéséhez mintegy 150 millió forintra van szükség, amit banki hitelből biztosítanak. Rövidesen kiírják a kivitelezői pályázatot, s már nyárra megnyitnák a hotelt. Számítások szerint e befektetés mintegy 2,5 év alatt térül meg.
A kft.-nél a múlt év végén fejeződött be az a négymilliárd forintos beruházás, amelynek eredményeképpen a vendégeket egy teljesen új fürdőben, valamint a hozzá kapcsolódó gyógyászati-wellness részlegben tudják fogadni. Az új fürdő megnyitásával párhuzamosan a "régi" fürdőt november 1-jével bezárták.
A négymilliárd forintos beruházás megvalósításához a fürdőtársaság kétmilliárd forintot kapott a Széchenyi-tervből, amelynek nagyobb részét - 1,6 milliárd forintot - már folyósítottak is számukra. A fennmaradó 400 millió forint elszámolása most folyik - közölte Vörös Imre, a kft. tulajdonosa. A városi önkormányzat további egymilliárddal segítette a terv megvalósítását, míg egymilliárdot banki hitelből biztosítottak. Ez utóbbit 12 éves futamidőre kapták, kétéves türelmi idővel. Ez az első két évben éves szinten mintegy 100 millió forint terhet jelent a cég számára, a harmadik évtől pedig évi 150 milliót.


