A hazai cukorágazat lehetősége az unióban

>> A korábban évi mintegy 650 ezer tonna cukor termelésére képes ágazat karcsúsodott az elmúlt években. Hogyan, miért?

- Magyarországon 1998-ig 12 cukorgyár működött, ezek többsége több mint 100 éve épült, kivéve a kabait, amelyet az 1970-es években létesítettek, mert a KGST-s időszak jelentős élelmiszer-gazdasági exportja ezt kívánta. A helyzet mára alaposan megváltozott: a rendszerváltás után, az orosz piac elvesztésével végleg kiderült, hogy a továbbiakban nem lehet nagy tömegű élelmiszer kivitelével számolni, és ez feleslegessé tette az akkor még meglévő kapacitások egy részét. A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a cukoriparban is csak a nagy teljesítményű gyárak megtartásának voltak reális esélyei. Ennek természetesen fejlesztési, költséggazdálkodási és környezetvédelmi okai is voltak. Emellett csak a koncentrációval nyílhatott lehetőség a nagyobb volumenű műszaki fejlesztésre s ezzel a hazai cukorgyártás európai színvonalának megteremtésére.

>> Utólag úgy látszik, a hazai privatizáció is ezt az utat erősítette. Hogyan?

- A legfőbb ok, hogy az állam sem politikai szándékot, sem anyagi eszközöket nem mutatott fel a nyugat-európaihoz hasonló, gazdaságosan működő gyári kapacitások kialakításához. Így a folyamatot előmozdító érdemi lépésekre csak az 1990-1997 közötti, döntően szakmai befektetők bevonásával végrehajtott privatizáció után kerülhetett sor. Miközben az EU-ban a napi 10 ezer tonna cukorrépa-feldolgozó kapacitású üzemek bizonyultak életképesnek, a magyarországi üzemek közt több 4-5 ezer tonnás gyár is volt. A kilencvenes évek közepére már három külföldi érdekcsoport volt jelen Magyarországon: az osztrák Agrana, a francia Eridania Béghin-Say s a brit-francia közös érdekeltségű Eastern Sugar. Ezek mellett létezett még öt kisebb részvénytársaság, amelyeket laza szövetségben az Első Hazai Cukorgyártó és Forgalmazó Konzorciumban az úgynevezett Ötök Kft. fogta össze.

>> Ön ennek a szervezetnek a kialakításában részt vett. Hogyan, mikor került kapcsolatba a cukoriparral?

- Meglehetősen messziről indulva. A 43-as és a 22-es állami építőipari cégeknél vezető beosztásban eltöltött évek után, ezek felbomlását követően, privatizációs tanácsadóként 1993-ban találkoztam először a cukorgyárakkal. Mint a Pont Pénzügyi Vezetési Tanácsadó Rt. vezérigazgatója ettől kezdve foglalkoztam az "Ötök" ügyével, privatizációs pályázataikkal. Világossá vált, hogy az öt rt.-t külön-külön nem lehet eredményesen működtetni, s a befektetők a szétaprózott állapotban szóba sem álltak velük. A legfontosabb lépést a vállalkozások Magyar Cukor Rt. néven 1995. július 1-jén létrehozott egyesítésével tettük meg.

>> Mikor vált világossá, hogy még az egyesülés sem hozhat teljes sikert a cégnek?

- Az, hogy a tőkeinjekció elkerülhetetlen, 1996-ban vált egyértelművé, hiszen már a jogelőd rt.-kre is az alultőkésítettség volt a jellemző. A forgótőke hiányát hitellel voltak kénytelenek fedezni, viszont a magas kamatköltségek a szabályozatlan piacon nem voltak érvényesíthetőek. Ezért a talpon maradás érdekében mintegy 4 milliárd forintnyi tőkebevonás nem várathatott sokáig magára. A tőke pótlására a szakmai befektető fogadása volt a járható út. Itt lépett színre az osztrák Agrana, amely 1996-ban többséget szerzett az MC Rt.-ben. Mivel az osztrák cég 1990-91 óta már többségi tulajdonosa volt a kaposvári és a petőházi társaságoknak, hosszú távú jelenlétre törekedett a kelet- és közép-európai cukoriparban, ideális tulajdonosnak bizonyulva.

>> Hogyan, miért váltott az építőiparból a cukorgyártásra?

- Sok tekintetben szerencsés embernek tarthatom magam, mert a sors úgy hozta, hogy meglehetősen fiatalon, 33 évesen kerültem viszonylag magas beosztásba, amikor a 43 sz. Állami Építőipari Vállalat vezérigazgató-helyettese lettem. Másrészt mindenütt sikerült olyan környezetbe kerülni, ahol egy profi csapat támogatott a döntések meghozatalában. Elvem: bár a vezetői döntéseket az embernek egymagának kell felvállalnia, fontos, hogy maga mellett tudhassa a legjobb szakembereket. Az is lehet, hogy ez nem volt mindig tudatos. De ha már szó eshet erről: a vezetői filozófiám olyan, mint egy csapatkapitányé. A csapatba a legkiválóbb játékosok kellenek. Nekem szerencsém volt: mindig is olyan munkatársakkal dolgoztam, akik a maguk területén kiváló szakembernek bizonyultak. A napi munka közben nem az a legfontosabb, hogy egy cégnél első számú vezető vagyok-e, hanem az, hogy a saját, illetve a szakértelemmel, tapasztalatokkal rendelkező vezetők jelenlétében tudunk-e olyan együttes döntési helyzetet kialakítani, amit hosszabb távra nyugodt szívvel felvállalhatok, vagy elvethetek. Az ilyen munka akkor hatékony, ha minden olyan eszközt, feltételt meg tudok teremteni számukra, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a legtöbbet, a legjobbat lehessen kihozni belőlük. Ebbe még az is belefér, hogy a saját területükön hagyni kell őket kiteljesedni, akár szárnyalni is, de egy csapatkapitánynak az egyensúly megtartása is okozhat fejtörést, adhat munkát. Ám mielőtt szerénytelenséggel vádolna bárki, hadd tegyem hozzá, nem biztos, hogy ez a gyakorlat minden körülmények között beválhatna.

>> Hogyan látja a mostanra szerkezetileg is letisztult, a piacon vezető szerepben lévő társaság helyzetét az iparág számára nem túl kedvező piaci körülmények között?

- Az egész ágazatban annak az elfogadtatása volt a legnehezebb, hogy a cukorgazdaság eredményessé tételéhez a korábbitól eltérő követelményeknek kell megfelelni. Az ágazatban jelentős mértékű koncentráció megy végbe, amely végső soron a versenyképesség növeléséhez vezet. Ez nem csak az ipar számára fontos: a cukorrépa-termelő gazdaságoknak is hatékonyabban kell működniük. Ezt a magunk részéről - a Magyar Cukor Rt.-nél - például gépvásárlási támogatásokkal is segítjük. Az EU-csatlakozás nem csodaszer. A felkészülést elkezdtük, a szabályozási rendszer egy része kialakult, de Magyarországon az import megnehezíti a helyzetünket. A döntő a piaci körülményekhez való alkalmazkodás megtalálása, ami még napjainkban és a jövőben is sok fejtörést okoz. Ennek folyamatában termelői kapacitásokat kellett szűkíteni, koncentrálni, ami miatt egyúttal a nyersanyagtermelésben és a -feldolgozásban is karcsúsításra volt szükség.

>> Hogyan élte meg ezt az időszakot az MC Rt.-nél?

- Életem, munkásságom eddigi legnehezebb szakasza volt. Mint menedzsernek nagy kihívást jelentett, hogy a veszteséges, egyre jobban eladósodó társaságból olyan céget hozzunk létre, amely már második éve jelentős profitot termel. Emberileg persze fájdalmas volt, és nehezen éltem meg, hogy nekünk kellett a legtöbb gazdaságtalanul működő gyárat eladni, illetve bezárni, gyakran megkeserítve ezzel a termelők és az elbocsátottak, a más pályára "tereltek" életét. Mindez a cégcsoport reorganizációjának, az európai versenyképesség megteremtésének kívánalma szerint zajlott. Csak így sikerülhetett Kaposvárott és Petőházán európai szintű, a kapott cukorértékesítési kvótának megfelelő gyárakat kialakítani. Egyébként a privatizációs folyamat kezdetétől látszott, hogy a cukoriparban sok a gyár, közgazdasági indokok alapján is meg kell válni egy részüktől. Ráadásul jelentős változást hozott az addig csak répacukrot előállító iparág életébe, hogy az 1990-es évek elején elkezdődött a kukoricakeményítőből gyártott izoglükóz termelése. Ez ma is egy korszerű gyárban zajlik, amely a répacukorgyártók összesen 400 ezer tonnás kvótájával párhuzamosan külön 130 ezer tonnás kvótával rendelkezik, és az ipari felhasználók számára dolgozik.

>> Mint a Cukoripari Egyesülés vezetője hogyan értékeli a klasszikus, az évszázados cukoripari szektor változását?

- Úgy gondolom, hogy a bizonyos tekintetben magára hagyott iparág előrébb tart, mint - az általam csak távolról szemlélt - jelenlegi, vagy a hosszabb távú értékesítési lehetőségeihez képest 60-70 százakkal nagyobb kapacitással rendelkező hús-, malom- vagy a sütőipar. A cukoripar reorganizációját a hazai gazdaságtörténet szempontjából, valamint a világ és Európa cukorpiaci tendenciáit is figyelembe véve jónak ítélhetjük.

>> Milyennek látja a cukoripar piaci helyzetét az uniós csatlakozás után?

- Többtényezősnek. Ami az unióhoz mint államközösséghez való tartozásunkat - de az EU-éval közös várható helyzetünket - illeti, az a gond, hogy nyomasztó az olcsó nádcukor. Ellene ma még magas, 200 százalék körüli vámmal védekezik a közösség. Teszi azért, hogy az európai cukorgyártás fennmaradjon, különben a termelők és a gyárak tönkremennének, munkahelyek tízezrei szűnnének meg. A világkereskedelmi tendenciák azt mutatják, ha előbb nem, 2006-tól változhat az európai cukorrezsim helyzete. Ennek következményeként bizonyára kompromisszumra kényszerül. A répacukorgyártás ugyan fennmarad, de a feltételei várhatóan változnak, így azoknak lesz a répacukorgyártásra nagyobb esélyük, akik a legolcsóbban tudják ezt előállítani. Erre pillanatnyilag a németeknek, a franciáknak és a lengyeleknek van nagyobb esélyük. A miénk határeset, ezért a csatlakozásig a nyersanyagtermelésben és -feldolgozásban is tovább kell javítanunk a versenyképességet. Ha ennek megfelelünk, hosszabb távra életképes lehet a magyar cukorvertikum.

>> Mit ér a magyar cukorkvóta az unióban?

- A 400 ezer tonnás répacukor- és a 130 ezer tonnás izocukorkvóta elérése, amely a magyar lakosság és az élelmiszeripar ellátását bőven fedezi, tisztességes megélhetést, nyugodt piaci szereplést adhat a jelenlegi termelői és feldolgozói kapacitást működtetőknek. Ezt az európai cukorrezsimet érő külső és belső hatások befolyásolhatják kedvezőtlenül.

>> Mint az ágazat sorsával foglalkozó szakembert és mint vállalatvezetőt mi foglalkoztatja mostanában leginkább?

- Jelentős fejtörést okoz a cukorimport utóbbi hónapokban történt mértéktelen előretörése. Az év első másfél hónapjában már 5000 tonna érkezett Magyarországra, ez az egész évre kivetítve már olyan mennyiség, amely durván megzavarhatja a magyar piacot. Mindez az EU-csatlakozás küszöbén olyan ballaszt lehet az ágazatnak, amely évtizedes munkánkat teheti tönkre. Ezért mindent megteszünk annak érdekében, hogy a rendelkezésünkre álló összes eszközzel olyan átmeneti szabályozást érjünk el, amely elzárja az importcsapot. Meggyőződésünk ugyanis, hogy ez az import spekulációs jellegű. El tudom képzelni, hogy az elszámoltathatóság növelése érdekében a cukor bizonyos szempontból jövedéki jellegű termék legyen, de fontos volna az igen fontos vámintézkedés meghozatalára is.