Cégsorok
A Dunaferr az E.On-tól veszi az áramot
A Dunaferr Energiaszolgáltató Kft. 2004. február 29-éig szóló, fix áras szerződést kötött pénteken az E.On Energiakereskedő Kft.-vel, így március 1-jén már az új szállítótól vették az áramot. A megállapodás 450 gigawattóra mennyiségről szól, ez kevesebb a Dunaferr éves villamosenergia-felhasználásánál, mivel annak közel harminc százalékát továbbra is a Dunaferr erőművét üzemeltető EMA-Power Kft. biztosítja. A Dunaferr által felhasznált energia értéke 4,5 milliárd forintot tesz ki, a cég vezetése által kalkulált mintegy 12 százalékos megtakarítás nagyságrendje félmilliárd forintra tehető. (VG)
DAM: halasztott közgyűlés
Szerdára halasztották tegnapról a DAM Steel Speciális Acélgyártó Rt. rendkívüli közgyűlését. Magukat megnevezni nem akaró diósgyőri kohászati szakemberek már számítottak az elnapolásra, mert kevés esélyt látnak arra, hogy sikerül tőkéstársat találniuk az olasz tulajdonosoknak. Az olaszok halogatása is érthető, hiszen tőkeemelés hiányában nemhogy az újraindulás nem jöhet szóba, de kénytelenek lennének beismerni a cég fizetésképtelenségét és önfelszámolást kérni. Az újraindulás mellett azért is aggódik a másfél ezer DAM-os dolgozó, hogy megkapja-e az ezen a héten esedékes februári fizetését. (VG)


