BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

CME: Prága egyezkedik

Speciális bankszámlára tenné a cseh állam azt a 354 millió dollárt, amelyet egy nemzetközi döntőbíróság nemrégiben ítélt oda a Ronald Lauder amerikai "szépséggyáros" által alapított Central European Media Enterprises Ltd.-nek (CME). Cseh értesülések szerint a pénzügyminiszter és a CME vezetői szóban már megegyeztek, a megállapodást hamarosan írásba is foglalják. A kamatmentes öszszeget addig tartják a bankszámlán, ameddig a svéd bíróság meghozza döntését a cseh kormány fellebbezésével kapcsolatban. Ha nem sikerül rögzíteni a megállapodást, a cseh kormány fizetési halasztást kérne a svéd bíróságtól.

Ismeretes: egy Stockholmban működő nemzetközi bíróság márciusi jogerős ítélete értelmében a cseh állam 269,8 millió dolláros kártérítést köteles fizetni az 1999-ig Magyarországon a Tv 3 tulajdonosaként jelen volt CME-nek. A bíróság döntését azzal indokolta: a cseh állam 1999-ben nem védte meg az amerikai társaság befektetői érdekeit a Tv Nova televízióban, amelyet 1994-től Vladimír Zelezny cseh üzletemberrel közösen üzemeltettek. Zelezny azonban 1999-ben kivált a társaságból, és elindította saját Tv Nova csatornáját, így a CME elesett az üzlettől.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.