Csődbe menekül az AA
A héten várhatóan csődöt jelent a világ legnagyobb légitársasága, az American Airlines (AA). A lépés megtétele előtt a cég másfél milliárd dolláros hitelt próbál szerezni működésének folytatásához.
Az amerikai légitársaságok az iraki háború kezdete óta tízezer állás megszüntetését jelentették be, és további 60 ezer alkalmazottat akarnak elküldeni, ha a háború három hónapnál tovább tart. Becslésük szerint a kilencven nap alatt négymilliárd dollárnyi veszteség éri őket.
A cégek előreláthatólag kapnak majd valami kárpótlást, de az általuk követelt, összesen 9 milliárd dollárra egészen biztosan nem számíthatnak. Amerikai kormánykörökből származó értesülések szerint a kormány ezúttal nem tervez afféle nagyszabású mentőakciót, mint a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után. Az amerikai elnök a gazdasági tanácsadóival folytatott megbeszélésein sokkal inkább azt a véleményt képviselte, hogy az ágazatnak önállóan kell újjászerveznie magát. A piacnak szükséges meghatároznia, mely légitársaságok maradjanak életben, így az újjászerveződést a piaci verseny viszi sikerre.
Görögország a hét végén sürgős segítséget kért az uniótól a tagországokban működő légitársaságoknak, köztük az Olympic Airwaysnek. Szakértők szerint az EU készpénzes segítséget bizonyosan nem ad, ám hozzájárul majd, hogy a kormányok garanciát vállalhassanak, fedezzék a pótlólagos biztonsági kiadások egy részét, illetve nem veszi el a le- és felszállási résidőket azoktól a cégektől, amelyek csökkentették kapacitásaikat.


