BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkenő reptéri díjak Prágában

Áprilistól egy hónapig ötven százalékkal kevesebb leszállási díjat számláz a prágai nemzetközi repülőteret üzemeltető CSL vállalat a légitársaságoknak - jelentette be az állami vállalat szóvivője. A döntést kifejezetten az iraki háború miatt kialakult helyzetre való tekintettel hozták meg, és azt remélik tőle, hogy növekedhet a forgalom, illetve új légitársaságok is megjelennek a légikikötőben.

A CSL jelenleg 290 cseh koronát (9,1 euró) számít fel tonnánként egy-egy repülőgép esetében. A Prague Business Journal szerint a CSA cseh nemzeti légitársaság - amely a repülő-téri forgalom felét adja - ily módon 23 ezer koronát takarít meg, amikor visszaérkezik egy gépe.

A légitársaság máris közölte, hogy új járatokat indít az írországi Corkba, a New York-i Newark repülőtérre és az észt fővárosba, Tallinnba. A brit Easyjet Londonon kívül Newcastle-ba is viszi utasait júniustól, a Lufthansa leányvállalata, a Germanwings pedig Kölnbe indít járatot Prágából. A magyar piacon is jelen lévő, Prágában második Travel Service ugyancsak növelni akarja forgalmát a légikikötőből.

Pető György, a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Rt. kommunikációs igazgatója lapunknak azt mondta: a társaság nem tervez hasonló díjcsökkentést. Jelenleg 25 ezer kilogrammig 8,6 eurót, a fölött pedig 10,6 eurót kell fizetnie egy légitársaságnak tonnánként. Ferihegyen a forgalom ötven százalékát a Malév-gépek bonyolítják le.

A légitársaságok összes működési költségeik négy százalékát költik repülőtéri díjakra. Az Európai Unió tavaly nyáron kiadott állásfoglalásában azt sürgette, hogy ezek a korábbiaknál jóval szorosabban kötődjenek egy-egy szolgáltatáshoz, hogy áttekinthető és összehasonlítható legyen a piac a légicégek számára.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.