Csökkenti orosz befolyását a DT
A Deutsche Telekom (DT) jelentős lépést tett az orosz MTS mobiltelefon-szolgáltatóban lévő tulajdonrészének eladásában, és a nehéz tárgyalássorozat ellenére néhány héten belül lezárhatja a tranzakciót - értesült a Financial Times. A DT-nek 40 százalékos részesedése van a cégben, ebből most várhatóan 15 százaléknyi értékpapírt ad el, így körülbelül 500 millió euróhoz juthat a 64 milliárd eurós adóssághalmazt maga előtt görgető távközlési óriás. Az MTS 10 százalékát a Sistema nevű orosz befektetési csoport, a DT társtulajdonosa venné át, ezzel 50 százalék fölé emelné saját részét. További 5 százalékot a tőzsdén értékesítenének, így a német cégnek 25 százaléka maradna. A DT-csoport a tervek szerint még az év végéig összesen 6,5-8,5 milliárd euró értékben ad el vagyonából az adósságának csökkentése érdekében.
A céget közben Németországban azzal vádolják, hogy három évvel ezelőtti részvénykibocsátása alkalmával félrevezette a befektetőket. A botrányra csak tegnap reagált Kai-Uwe Ricke vezérigazgató, aki szerint a DT nem értékelte túl a vagyonát. Akkor az állami költségvetés - mint a DT tulajdonosa - 15 milliárd euró bevételhez jutott, az ellenzék szerint a befektetők félrevezetésével. A kereszténydemokraták a DT-ügy kapcsán Schröder kancellárt és pénzügyminiszterét támadják.


