Eckes-milliárdok a Sióra
Az idén a termelés 6-8 százalékos, az árbevétel 16 százalékos növelésével és 4 százalékos áremeléssel számol a Sió-Eckes Kft. - mondta tegnap a cég sajtótájékoztatóján Fazekas Endre ügyvezető igazgató. A cégvezető az EU-ba lépést követően a jelenleginél is nagyobb versenyre számít.
A hazai gyümölcslépiacot 2001-ben 24,7, 2002-ben 25,8 százalékos részesedéssel vezető siófoki társaság tavaly 95,5 millió liter gyümölcsitalt gyártott, nettó árbevétele pedig 12,1 milliárd forint volt. A cég a 100 százalékos gyümölcslevek 39 százalékát, a nektárok (25-99 százalék gyümölcstartalmú italok) 29 százalékát, míg az egyéb gyümölcsitalok 20 százalékát adta a piacra.
Az ügyvezető igazgató szerint vezető termékeik közül az "alapító" Sió márkanévvel forgalmazott italok értékesítése nőtt a legjobban, tavaly 28 százalékkal többet adtak el belőle, mint egy éve, és egyszeriben 26 százalékkal lett keresettebb az évek óta "alvó" márka, a Granini, valamint 14 százalékkal nőtt a Hohes C forgalma is. Csökkentették viszont az 5 százalék alatti, Suzy márka nevű termék gyártását.
Fazekas Endre több olyan új terméket jelentett be, amelyek a tavalyi, 1,2 milliárd forintot érő fejlesztésnek, illetve beruházásnak tulajdoníthatók. Ennek mintegy 60 százaléka a cégforrás, a többi hitel. A tulajdonos német Eckes A. G. egyébként kilenc év alatt 4 milliárd forintot fektetett a cégbe. (FI)


