BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Emelkedő "Oscar-tarifák"

Emelkedtek az Oscar-gála hirdetési tarifái. Noha a most vasárnapi, immár 75. díjátadás nézettségi eredményei könnyen elképzelhető, hogy elmaradnak a korábbi mutatóktól, az szinte biztos, minden eddiginél nagyobb bevételekre tesz szert a televíziós közvetítésből a sugárzó. A tavalyi átadáshoz képest ugyanis 1,3 millió dollárról 1,4 millióra növekedett egy harminc másodperces reklámblokk ára. A közvetítési joggal bíró ABC csatorna így több mint 78 millió dollárt kasszíroz.

Szakértők szerint kifejezetten kedvezhet a show nézettségi eredményei növekedésének a háborús helyzet - írja az Adge.com szakportál. Sokan ugyanis éppen a kialakult konfliktus miatt vágyhatnak a szórakoztató műsorra. Valamint azzal is számolni lehet, hogy a korábbiaknál több képzettebb és befolyásosabb fogyasztó is bekapcsolja majd az adás alatt a televíziót.

Az Oscar-gálát egyébként üzleti szempontból etalon eseményként tartják számon, azaz az ABC-nek nem kell relatíve magas nézettséget garantálnia a hirdetők felé. Az Oscar-gála első számú hirdetői a világon a legnagyobb összegeket reklámokra költő vállalatok közül kerülnek ki. Így nem maradhat le az Oscar-díj átadásáról a General Motors, a Pepsi-Cola Co., a McDonald's Corp., a Kodak, a MasterCard, valamint az American Express és a Merrill Lynch.

Az Oscar-díjkiosztó a küszöbön álló háború miatt sem marad el - jelentették be a szervezők kedden. A jelenlegi tervek szerint az ABC háború esetén a legfrissebb fejleményeket a show alatt a képernyő alján folyamatosan közli, illetve elképzelhető hogy hírekkel szakítja meg az adást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.