BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felmondtak a Malév vezérének

A Malév Rt. igazgatósága március 31-i hatállyal rendes felmondással megszüntette Váradi József vezérigazgató munkaviszonyát, s az első számú vezető feladatainak ideiglenes ellátásával Fehérváry Gézát, a cég üzemeltetési igazgatóhelyettesét bízta meg - derül ki az igazgatóság közleményéből. Az ÁPV Rt. igazgatóságának javaslatára a Malév Rt. igazgatóságának tagjai pedig lemondanak megbízatásukról, de a társaság 2003. május 5-ére összehívott rendkívüli közgyűléséig ellátják feladataikat. A légitársaság jogi auditját végző Forgács és Kiss Ügyvédi Iroda megbízása miatt László Csaba pénzügyminiszter egy hete kezdeményezte az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. igazgatóságánál a Malév teljes igazgatóságának visszahívását. A pénzügyminiszter szerint az ügyvédi iroda kiválasztása során nem a pályáztatás szabályai szerint jártak el. Váradi József szerint az igazgatóság kollektív felelőssége nem állapítható meg. A javaslatot egy háromtagú munkabizottság terjesztette a testület elé, amelynek többi tagja úgy foglalt állást az ügyben, hogy valamennyi részletet nem ismerte. A májusi rendkívüli közgyűlésen a légitársaság pénzügyi helyzetéről, az igazgatósági tagok lemondásának elfogadásáról, visszahívásáról és az új tagok választásáról tárgyalnak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.