Gázpiac: aggódó nagyfogyasztók
Az ipari energiafogyasztók nem látnak garanciát arra, hogy az új gáztörvény valódi verseny kialakulását ösztönzi majd. Ellenkezőleg, számos olyan kérdés van, amely meggyőződésük szerint akadályozni fogja a verseny kibontakozását a földgázpiacon. Drucker György, az Ipari Energiafogyasztók Fórumának főtitkára a Világgazdaság érdeklődésére elmondta, hogy kezdettől fogva szorgalmazzák a keresztfinanszírozás teljes kiküszöbölését, vagyis a költségarányos árak és a költségokozás elveinek érvényesítését a díjmegállapítás során. Ugyanígy szeretnék, ha minél előbb eltűnnének a földgázipari vállalkozások hatékony versenyét akadályozó tényezők, s mielőbb kínálati piac alakulna ki Magyarországon. A nagyfogyasztók aggályosnak tartják a tervezetben a gázipari infrastruktúrához való szabad hozzáférés korlátozásának szabályozását.
Vasanits Dezső, a Főgáz Rt. elnök-vezérigazgatója, a Gázszolgáltatók Egyesülésének elnöke közölte, számukra az egyik legfontosabb kérdés, hogy miként kezelik majd az esetleges befagyott költségeket. Azt egyelőre megbecsülni sem lehet, hogy a fogyasztók mekkora része hagyja majd el a közüzemi piacot és vált szolgáltatót, ezért nem lehet előre jelezni, hogy milyen nagyságrendű összegről van szó. Mint ismert, a jelenleg meglévő hosszú távú szerződésekben lekötött, de a piacnyitást követően feleslegessé váló gázmennyiség után keletkezik a befagyott, vagy másként átállási költség. A villamosenergia-piacon ennek finanszírozására külön alapot kezel a rendszerirányító társaság, a terhét pedig azok a fogyasztók viselik, akik kiléptek a szabadpiacra. A szolgáltatók egyébként tíz pontban foglalták össze módosítási javaslataikat. Ugyanakkor Vasanits Dezső szerint a tervezett jogszabály megfelelő alapot ad a piacnyitásra, s nem tart attól, hogy olyan mennyiségű módosítási javaslat fogalmazódna meg, amelyek miatt a tervezetet vissza kellene vonni és újra kellene fogalmazni.
Hatvani György, a gazdasági tárca energetikai helyettes államtitkára szerint sem fenyeget ez a veszély. Az előkészítés során ugyanis mindenki lehetőséget kapott, hogy elmondja észrevételeit.


