Hír-adó
Ausztráliában is fogható a Duna Tv
Néhány nappal ezelőtt megkezdődött a Duna Tv ausztráliai és új-zélandi műsorsugárzása - jelentette be Pekár István, a műholdas közszolgálati médium elnöke a keddi tájékoztatón. Mint mondta: a mostani terjeszkedéssel, valamint a tavaly decemberben megkezdett észak-amerikai sugárzással európai adóból a világmagyarság műholdas csatornája lett a Duna Tv. Pekár István szerint nemsokára a 130 ezres dél-amerikai és a 12 ezres dél-afrikai magyar kolóniához is eljuthat az adás. Jelenleg naponta kétszer ismételt nyolcórás műsort láthatnak a Duna Tv tengerentúli nézői, de Pekár István hangsúlyozta: a jogdíjviták rendezése után a csatorna európai adását juttathatnák el a nézőknek. (VG)
Betiltották a szerb maffia hetilapját
A szerb kormány képviselőinek jelenlétében a rendőrség bezáratta az Identitet nevű hetilap szerkesztőségét, és betiltotta annak megjelenését a rendkívüli állapot ideje alatt - írja a belgrádi Danas. Magas rangú állami tisztviselők állítása szerint az Identitet mögött a zimonyi klán áll. A lap kiadóját, az ID Presst továbbá arra is kötelezték, hogy nyolc napon belül 500 000 dinár büntetést fizessenek. (FigyelőNet)
TF 1-tulajdonszerzés a ProSiebenSat1.-ben?
Haim Saban kész lenne bevonni a TF 1 francia televíziós társaságot a ProSiebenSat1. Media AG-be. A Netzeitung.de információi szerint noha a legnagyobb német televíziós vállalkozásban hétfőn 36 százalékos részesedést szerző izraeli-amerikai médiamogul egyedül vásárolta meg az üzletrészt, tárgyalna a francia sugárzóval, akivel ráadásul korábban közös ajánlatot nyújtott be a csődvédelem alatt álló KirchMediáért. Haim Saban értesülések szerint valamivel kevesebb mint kétmilliárd eurós vételáron jutott a paketthez. A TF 1 a Saban tulajdonába került részesedésnek legfeljebb az 50 százalékára tartana igényt. (VG)


