Jöhet a támogatott kábelnet
Tíz nap múlva valószínűleg tető alá hozzák a szaktárca és a magyar kábeltelevíziós cégek egyezségét az internet állami támogatásáról, s ez segíthet a többnyire veszteségesen működő vállalkozásoknak. Ezek ugyanis a gyakorlatban csak a telefonvonalon keresztüli széles sáv, vagyis az ADSL fejlesztéséért kapnak támogatást.
A kábeles szakma képviselői úgy vélik, hogy az első minisztériumi egyeztetéseken a korábban hangoztatottnál jóval behatároltabb lehetőségek kerültek szóba, és a támogatásra elkülönített összeg is csak töredéke az előzetesen vártnak. A feleknek elsősorban abban kell megegyezniük, hogy a kábeles internet lehetőségét megteremtő beruházásokat, vagy közvetlenül az internetezőket támogassák. A piaci szereplők mindkét megoldásra vonatkozóan részletes javaslatokat juttattak el az IHM-hez.
Kéry szerint a kisebb, vidéki kábeltelevíziós cégek a magas kezdeti beruházási költségeken kívül azért sem tudják beindítani a netszolgáltatást, mert a megfelelő világhálós kapcsolatot a budapesti árak sokszorosáért kapják meg. A fővárosban van ugyanis az az úgynevezett kicserélő központ, amihez csatlakozni kell, majd az internetet ezután lehet a saját területeken továbbértékesíteni. A szaktárca ma alapvetően kétfajta állami támogatást ad az internetes szektornak. A percdíjas alapon, telefonvonalon netezők költségeinek bizonyos részét átvállalja, a szélessávú kapcsolatok kialakítását célzó, 100 millió forintnál többet beruházó cégeknek pedig az összeg 50 százalékát adókedvezmény formájában elengedi.
Kéry szerint kedvezőtlen helyzetben vannak a kábeles netszolgáltatók, mert amíg a lassú böngészést biztosító előfizetéseket az állami támogatás alacsonyan tartja, addig a drágább széles sávra nehéz előfizetőket toborozni. A helyzet annak ellenére alakult ki, hogy a tárca a hivatalos állásfoglalás szerint a szélessávú kapcsolatok fejlesztését tekinti elsődleges céljának.


