BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kávézót is nyit a McDonald's

A háborús helyzet miatt a turizmusban kialakult bizonytalanság hatással lehet a magyarországi vendéglátóhelyek forgalmára, így a McDonald's éttermekére is. Ezért a tavalyi két számjegyű növekedés után az idén 6 százalékkal nagyobb bevétellel számol a gyorskiszolgáló hálózat - felelte lapunk kérdésére Branislav Knezevic, a McDonald's Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette, összességében azonban sem ez, sem az anyacég elmúlt negyedévi gyengébb pénzügyi teljesítménye nem hátráltatja az idei növekedési terveket. A 15 éve alapított társaság ugyanis üzemi szinten az utóbbi három évben már jövedelmezően termel, tavalyi profitja 1,3 milliárd forint volt, a 2003-as évtől pedig mérleg szerint is legalább nullszaldós, vagy kismértékben nyereséges lehet. A cég további 2-3 éttermet kíván nyitni, a meglévők egy részében pedig az újfajta igényeknek megfelelően kávézót is kialakít. A társaság az alapanyag-beszerzésben jelenleg 62 százalékban támaszkodik hazai beszállítókra. Utóbbiak a hálózaton belül exportlehetőséghez is jutnak, ilyen a bábolnai Loba Kft., amely már 15 ország McDonald's hálózatának szállít, exportja 1989-2002 között 18 millió eurót ért el. Rajta kívül a csomagolóanyag-szállító Onix Kft. és a szívószálgyártó Piringer Kft. jutott több millió eurós üzleti lehetőséghez Európán belül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.