Az USA-ban késik az első nagy volumenű, 900 millió dolláros újjáépítési tender eredményhirdetése, de Magyarországon máris megkezdődött azon cégek listájának összeállítása, amelyek részt kérnek iraki megrendelésekből. A Külügyminisztériumban tegnap mintegy harminc vállalat, valamint több érdek-képviseleti szerv képviselőivel tárgyaltak az újjáépítésről. Információink szerint a gazdasági tárca a hét végéig készíti el a rekonstrukcióban való magyar részvétel első ütemével kapcsolatos előterjesztését.
Korábbi iraki üzletei miatt főként a Mol Rt., az Agroinvest Rt., a Keviép Kft., a Transelektro Rt. és az Energiagazdálkodási Intézet lehet érdekelt, de a gazdasági minisztérium államtitkára szerint azt is vizsgálják, milyen ruházati, gyógyszeripari és egyéb humanitárius jellegű áru üzleti alapon történő kiszállítására van kapacitás. Az MKIK arab tagozatának elnöke pesszimista, szerinte kellemes csalódás lenne, ha magyar cégek is kapnának feladatot.
Az USAID amerikai kormányszerv sorozatosan írja majd ki a pályázatokat az infrastruktúra, az olajipar újjáélesztésére, amelyeket túlnyomórészt feltehetően amerikai óriás cégek nyernek majd el. A Pentagon lapértesülések szerint kizárna e körből bizonyos iráni energetikai beruházásokban részt vevő cégeket, ez azonban az Eximbank Rt. vezérigazgatója szerint a magyar vállalatokat nem érinti.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.