BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megrövidített tanárok?

Jogszabályok áthágása nélkül az adott közalkalmazottnak járó pótlékokat nem tarthatja vissza az intézmény fenntartója, a teljes illetmény részét képező jogosultságokat a munkavállalótól elvonni jogszerűen nem lehet. Ugyanakkor, ha szórványosan is, de előfordul, hogy a közalkalmazottak pluszjuttatásaik - például a jutalomkeret - rovására kapják meg bérüket. És bár az önkormányzatok mint intézményfenntartók ezt a jelenséget, valamint a közelmúlt iskolabezárásait és -összevonásait elsősorban a tavaly szeptemberi, átlagosan 50 százalékos közalkalmazotti béremeléssel magyarázzák, ez nem teljesen fedi a valóságot - felelték a Világgazdaság kérdésére a Pedagógusok Szakszervezetének képviselői.

Az iskolák, óvodák finanszírozásának rendszere - ami a gyerekszámon alapul - eleve rossz, hiszen a csökkenő gyerekszám miatt kieső összeget nem pótolja a költségvetés - mondta dr. Horváth Péter szakértő. Szerinte ezért kombinált finanszírozási rendszert kellene bevezetni, ami csak részben alapulna a gyerekek számán.

Varga László megbízott főtitkár kifejtette: a költségvetési szerveknél a bértömegbázisra vetítve maximum 8 százalékos jutalomkeretet képezhet a fenntartó, ám költségtakarékosság miatt ez gyakorta nem történik meg. Bár az idei évtől minden költségvetési szerv számára kötelező a jutalomkeret létrehozása, ha ezt elmulasztják, annak nincs szankciója - magyarázta dr. Dudás Lilian jogi szakreferens.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.