BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ötnapos pluszszabadság apáknak

Az idén már az apák is jogosultak munkaidő-kedvezményre gyermekük születésekor. Cikkünk az ötnapos pluszszabadság feltételeit, valamint a munkáltatókat és a munkavállalókat érintő legfontosabb tudnivalókat összegzi.

A munka törvénykönyve tavaly december 1-jei módosítását követően a közelmúltban jelent meg a végrehajtásra vonatkozó részletes szabályokat tartalmazó kormányrendelet. A törvénymódosítás először szabályozza gyermekszületés esetén az apát megillető munkaidő-kedvezményt. Ez megilleti a munkaviszonyon kívül más jogviszonyban foglalkoztatottakat is, így a köztisztviselőket, közalkalmazottakat, bírákat, ügyészeket, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjait, valamint a szerződéses állomány tagjait.

Mint ismeretes, a terhes, illetve szülő nőt 24 hét szülési szabadság illeti meg, melyből négy hetet a szülés várható időpontja előtt kell kiadni. A 2002. december 1-je után születő gyermek jogán az apát is megilleti munkaidő-kedvezmény, ennek időtartama öt munkanap. Erre az időre az apának távolléti díj jár. (Emlékeztetőül: a távolléti díj magában foglalja a személyi alapbért, a rendszeres bérpótlékot, például a nyelvpótlékot, valamint a rendkívüli munkavégzés idejére kifizetett kiegészítő pótlékot.)

A munkáltatónak nyilvántartást kell vezetni az apát megillető munkaidő-kedvezményről, ennek tartalmaznia kell az igénybe vevő nevét, az igénybe vett napok számát és időpontját, valamint a távolléti díj kiszámításának módját, összegét és annak közterheit.

Ha a munkavállaló a munkaidő-kedvezményre jogosító időtartamon belül munkahelyet változtat, az új munkáltatójánál akkor jogosult erre a kedvezményre, ha igazolja, hogy az előző munkáltatónál a kedvezményt mennyiben vette igénybe. Ezt az igazolást - a munkavállaló kérésére - az előző munkáltató három munkanapon belül köteles kiadni.

Az apát megillető távolléti díj kifizetése nem a munkáltatót terheli, hanem a központi költségvetés téríti meg a munkáltató részére, együtt az azt terhelő közterhekkel. A költségek megtérítését a munkáltató a székhelye szerinti területi államháztartási hivataltól kérheti, amely a kérelem ellenőrzése után folyósítja azt. Amennyiben jogosulatlanul utalják ki a támogatást, a visszafizetését fizetési meghagyás kibocsátásával jogosult érvényesíteni a hivatal.

A családtámogatási kifizetőhellyel rendelkező munkáltató a havi elszámolásban mutatja ki a tárgyhónapban számfejtett és kifizetett munkaidő-kedvezményre járó távolléti díj összegét, és annak közterheit az erre a célra rendszeresített nyomtatványon félévente, június 30-ig, illetve november 30-ig nyújtja be a székhelye szerint illetékes területi államháztartási hivatalhoz, amely 15 napon belül utalja át az igényelt összeget.





Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.