BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Próbaüzem előtt az Olimpia Kft. kínai gyára

Jövő héten kezdődik a próbaüzem abban a kínai kerékpárgyárban, melyet az Olimpia Kft. alapított tajvani beszállítópartnerével - mondta lapunk érdeklődésére Berkes György, a társaság ügyvezető igazgatója. Hozzátette, hogy a próbaüzem ötnapos lesz, s azt követően teljes kapacitással dolgozik majd a gyár. A cég száz embernek ad munkát, 350 ezer kerékpárt gyárt, s a tervezett évi bevétel 12-13 millió dollár.

A 6500 négyzetméteres zöldmezős beruházást egymillió dollárból hozták tető alá. Az ügyvezető kiemelte, hogy sok kedvezményt kaptak a gyáralapításhoz, Magyarországon egy ilyen beruházás három-négy millió dollárba került volna, s előny, hogy Kínában olcsó a munkaerő is. A Sanghaj és Nanking között lévő gyárból a tengerentúli piacokat látják majd el, ami Magyarországról a tetemes szállítási költségek miatt nem lenne kifizetődő. A próbaüzem megkezdése előtt a cégnek már vannak megrendeléseik.

A tervek szerint három év alatt a gyártást évi egymillió darab kerékpárra futtatják fel, s a dolgozók létszám 250 főre nőhet. A kínai cégben 30-30 százalékos részesedése van az Olimpia Kft.-nek és a tajvani alapító partnernek, az ottani ügyvezető tíz százalékkal rendelkezik, s tulajdonosok további beszállítók is.

A magyar magántulajdonban lévő Olimpia Kft. 1994 óta gyárt kerékpárokat - az Olimpia és a Gepida már védett márkanév - , jelenleg 80 embernek ad munkát, s éves kapacitása 100 ezer darab bicikli. Nyugat-Európában 1998 óta jelennek meg saját márkanév alatt. Közép- és felső-közép-kategóriába tartozó kerékpárokat gyártanak, az olcsó biciklik piacáról a nagy konkurencia miatt vonult ki a cég. A társaság tervei között szerepel, hogy Dunakeszin zöldmezős beruházás keretében új gyárat építenek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.