BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szinten tartja árait az idén a Borsodi Sörgyár

Az idén már nem kíván árat emelni a Borsodi Sörgyár Rt. (BS) - közölte tegnapi tájékoztatóján Bognár Gyula elnök-vezérigazgató. A jelenleg is zajló beruházásokra mintegy 1,6-1,7 milliárd forintot költenek, ebből főleg az új főzőház létesítését finanszírozzák, és a csomagolástechnika fejlesztésére is költenek. A belga cégcsoport magyar gyára a kelet-európai üzemek közül jövedelmezőség tekintetében tavaly a második volt: a 10 000 forintos részvényre 28 000 forintot fizet.

Tavaly csaknem 4 százalékkal nőtt a hazai sörértékesítés, elérve a 7,4 hektolitert, ebből 2,3 millió hektolitert a BS állított elő. A belgiumi Interbrew 100 százalékos tulajdonában lévő bőcsi székhelyű társaság az észak-magyarországi régió legnagyobb élelmiszer-ipari vállalkozása, egy év alatt 5 százalékkal növelte az eladást. Nettó árbevétele meghaladta a 38 milliárd forintot, adózás előtti eredménye 5,9 milliárd forint, amely 26 százalékkal haladta meg az előző évit.

Bognár Gyula szerint az év folyamán kiugró fogyasztás nem volt, javult a termelékenység és több, magasabb minőségi kategóriájú sört értékesítésének. Új kiszerelésekkel, az értékesítési logisztikát segítő csomagolásokkal is megjelentek a piacon. A nagy hazai sörgyártók közül elsőként ők dobták piacra a literes sört.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.