Trend Micro: itt is irtja a vírust
A magyar disztribútorral való megállapodás nyomán az idén már 150 millió forintos forgalmat hozhat a szoftveres vírusok ellen védelmet nyújtó Trend Mikro-megoldások értékesítése. A kaliforniai alapítású, de japán központtal működő cég a vírusirtás meghatározó szereplőjének számít. A világ hat pontján felállított fejlesztőközpontjaiban éjjel-nappali vírusfigyelés és a lehetséges védelmi mechanizmusok kidolgozása folyik; tavalyi forgalmuk 360 millió dollár feletti, és ez évről évre közel megduplázódik. Az 1800 főt foglalkoztató társaság az idén a bővülés egyik fő helyszínének Kelet-Közép-Európát tekinti - fogalmazott a 2F2000 Kft.-vel mint magyar partnerrel való disztribútori szerződés aláírásakor Frank Weisel európai kereskedelmi igazgató. A hazai cég bő tízéves tapasztalattal rendelkezik az információbiztonság területén; a 14 fős csapat tavaly 350 millió forintos árbevételt ért el. Fórján Csaba ügyvezető igazgató szerint Magyarországon tavaly mintegy kétmilliárd forintot költöttek vírus elleni védekezésre. (MDE)


