BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újra áll a finomhengermű

Három hét kényszerszünet után három hétig termelt, hétfő óta pedig ismét áll az orosz-ukrán tulajdonú ózdi Finomhengermű Munkás Kft. Nehézségeit nem sikerült megoldani, ráadásul a munkavállalókkal sem jutottak dűlőre a cég vezetői.

A kft. februárban került légüres térbe, amikor minden hazai acélbugagyártó nemmel válaszolt alapanyag-vásárlási igényeire. Ismert, hogy a felszámolás alatti DAM Steel Rt. jelenleg is szünetelteti termelését. Az ózdiak az alapanyaghiányt Ukrajnából pótolták több-kevesebb sikerrel. A 20 ezer tonnányi bugaszállítmány nehezen jutott el Ózdra, így az egyhetesnek indult kényszerleállást újabb egy-egy héttel meg kellett hosszabbítani. Ezt követően azonban a cég vezetői remélték, már biztosítható lesz a hengerléshez szükséges buga, ám tévedtek. Három hét termelés után hétfőn ismét bizonytalan időre leállt a gyár.

A kft. vezetőinek a munkavállalói érdekvédelemmel is gondja akadt. A napokban bejelentették, hogy a közel félezres létszámot harminccal csökkentik, s az új kollektív szerződésbe továbbra is csak a munka törvénykönyve által előírt minimumot kívánják bevenni. A dolgozók ezt keveslik.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.