BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Westel - mozijegyvétel mobilon

A Westel Mobil Távközlési Rt. előfizetői tegnaptól mobiltelefonon is vásárolhatnak mozijegyet a Budapest Film Rt.-hez tartozó filmszínházak műsoraira. A két cég erre kötött megállapodást a közelmúltban - jelentette be Winkler János, a Westel Rt. vezérigazgató-helyettese. Az új szolgáltatás 300 millió forintos beruházást igényelt.

A telefon kijelzőjén ellenőrizhető, hogy az ülőhelyek a moziterem mely részén találhatók, s a rendszer a legkedvezőbb helyeket ajánlja fel. A belépőket a szolgáltatással együtt bevezetett mobilvásárlási egyenlegből fizethetik ki az ügyfelek. A sikeres jegyvételről az ügyfél wap-on és sms-ben egyaránt megkapja a vásárlást igazoló azonosítót, amellyel a mozipénztárban átveheti jegyeket.

A február végén beindított mobilportál "vásárlói kosarába" az első körben a Westel saját operátorlogói, csengőhangjai és játékkínálata mellett más szállítók termékét is beletette. Ezek közül az első a mozijegy, amit a későbbiekben más termékek és szolgáltatások is követnek, várhatóan még az idén mód lesz a parkolási díjak mobilos kiegyenlítésére - hangzott el a tegnapi tájékoztatón.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.