A Syma építené az új arénát
A Syma+SD Kiállításkivitelező Kft. már jelezte beruházási szándékát az új multifunkcionális sportcsarnok építésére - tudta meg lapunk. A tervek szerint az új sportlétesítmény közvetlenül a felújításra váró Puskás Ferenc stadion mellett épülhet fel.
Szántó András, a cég ügyvezető igazgatója a Világgazdaságnak elmondta: valóban érdeklődnek a beruházás iránt. Hangsúlyozta: a Syma Kft.-nek érvényes szerződése van a Sportfólió Kht.-vel a SAP csarnok 2015-ig szóló üzemeltetéséről és az Olimpiai Csarnok helyett egy új létesítmény építéséről. A kabinet várhatóan jövő szerdán dönt az 5-7 ezer férőhelyes új aréna és a Puskás Ferenc stadion rekonstrukciójáról.
A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) ugyanakkor a Sportfólió Kht. szakmai javaslatára a Puskás Ferenc stadion rekonstrukciója keretében közvetlenül a stadion mellé építtetne fel egy teljesen új fedett arénát.
Jánosi György, a GYISM első embere az MTV hétfő esti híradójában megerősítette: egy befektetőcsoport már jelentkezett. A miniszter azonban jelezte: szó sincs automatizmusról, a beruházók pályázatait ugyanis versenyeztetik.
A GYISM tervei szerint kizárólag magántőkéből épülne a létesítmény, majd 15 év elmúltával a csarnok kezelése a magyar államhoz kerülne, amely addig - a Budapest Sportaréna térítésmentes 26 napja helyett sokkal kedvezőbb - évente 100-120 napon vehetné igénybe ingyenesen a csarnokot.
A sporttárca részben éppen azzal indokolja az új fedett csarnok építési tervét, hogy a Budapest Sportaréna üzemeltetői által a magyar állam számára térítésmentesen biztosított 26 "ingyenes" nap kevés. Másrészt hangsúlyozzák azt is: a BS számos sportesemény számára túl nagynak bizonyulhat.