Az Elanders felvásárolja a DigiSource Kft.-t
A svéd Elanders előzetes megállapodást kötött arról, hogy 700 ezer svéd koronáért megvásárolja az ír DigiSource magyar leányvállalatát, melyet májustól vesz át - erősítette meg a Világgazdaság értesülését Végvári Orsolya, a DigiSource Kft. ügyvezető igazgatója. A digitális nyomdáiban elsősorban felhasználói kézikönyvek kis példányszámú előállításával foglalkozó ír társaság ezzel kivonul a kelet-európai piacról, hiszen a budapesti az egyetlen érdekeltsége a régióban. A Zalalövőn már 2001 októbere óta jelenlévő Elanders hasonló profilú társaság, de elsősorban a hagyományos, ofszettechnológiával és nagyobb példányszámokban vállal megrendeléseket. A DigiSource ügyfelei között olyan technológiai cégek vannak, mint a Cisco, az Acer, a Logitech vagy az Epson, az Elanders viszont a nagyobb példányszámokban rendelő Nokia vagy SonyEricsson igényeit elégíti ki. A DigiSource csoportszintű, 2002-es naptári évre számított bevétele 35 millió euró volt, részletesebb pénzügyi adatokat nem hoznak nyilvánosságra. Az Elanders ugyanezen időszak alatt összesen 2,071 milliárd svéd korona, azaz mintegy 227 millió euró forgalmat bonyolított világszerte.
Végvári Orsolya szerint a tulajdonosváltás növeli a DigiSource Kft. lehetőségeit, hiszen a digitális és az ofszet- technológiát ezentúl ötvözni tudják. Sok esetben a megrendelő színes, igényes kivitelű borítóval ellátott, de belsejében gyakran változó, esetleg különböző nyelvű kézikönyveket kér. Az ilyen esetekben ezentúl a digitális és az ofszettechnológiát egyaránt alkalmazva az előállítás fajlagos költsége csökkenthető lesz.
A DigiSource magyar leányvállalata a tulajdonosváltás után cégjogilag önálló marad, várhatóan nevet vált, de beolvadása nem lehetséges, hiszen az Elanders jelenleg vámszabad területen működik. Budapest továbbra is regionális központ marad, a környező kelet-európai piacokat innen látják el.


