BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Cégsorok

Vizsgálat a Hungexpo Rt.-nél

Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter a Magyar Fejlesztési Bank vezetőitől azt kérte, hogy haladéktalanul kezdeményezzenek több szálon is futó vizsgálatot a Hungexpo Rt.-nél a Magyar Hírlapban megjelent információk kapcsán, és az előzetes megállapításokat péntekig kérte. Laptársunk szerint a Hungexpo területét egy cég úgy adta bérbe különféle rendezvényekre, hogy azért az állami cégnek sokkal kevesebbet fizetett, mint amennyit a cégektől kért. A miniszter közölte: a vizsgálat megállapításának függvényében döntenek a következő lépésekről. (MTI)



Horváth Tamás a Budapesti Erőmű Rt. élén

A Budapest Erőmű Rt. tegnapi közgyűlésén Horváth Tamást nevezték ki elnök-vezérigazgatónak. Horváth Tamás 1970-ben szerzett jogi diplomát. Jórészt diplomáciai területen dolgozott, most viszont közvetlenül a Dunaferr Rt.-től érkezett, ahol a társaság integrációs igazgatója és brüsszeli képviseletének vezetője volt. Horváth Tamás mellett igazgatósági taggá választották Patrick Joyeux-t, az aranyrészvény képviseletében pedig Szengyörgyi Zsoltot - áll az rt. közelményében. (VG)



A Garant átveszi a martfűi gyárat

Októbertől kerül a düsseldorfi Garant Schuh+Mode AG-hoz a Salamander cégtől a martfűi cipőgyár, a Salamander 230 üzlete, valamint a Salamander és a Lurchi márkanév használati joga. Létrejön Európa legnagyobb, cipőkkel foglalkozó kiskereskedelmi csoportja. A Salamander konszern minden egyéb, cipőgyártással és értékesítéssel foglalkozó tevékenységét felszámolja. A cég már korábban bejelentette, hogy 900 munkahelyet szüntet meg külföldön, négyszázat Németországban, megválik bonyhádi cipőgyárától, s két németországi gyártóhelyét külföldre helyezik át. (VG)



Májusban folytatják a Vért Rt. közgyűlését

A Vértesi Erőmű Részvénytársaság (Vért Rt.) szerdán Oroszlányban tartott közgyűlése a társaság 2002. évi mérlegét 31,6 milliárd forint főösszeggel és 2,3 milliárd forint mérleg szerinti veszteséggel jóváhagyta. Az idén az rt. mérleg szerinti eredménye nem haladhatja meg a 6,3 milliárd forintot. Ennek érdekében takarékos belső gazdálkodással mérsékelni kell a villamosenergia-értékesítés 933 millió forintos csökkenését, a légszennyezettségi bírság 591 millió forintos növekedését. (MTI)



Itt a kilencedik Mediamarkt áruház

Kilencedik magyarországi áruházát nyitja meg csütörtökön a német Media Saturn Holding GmbH érdekeltségéhez tartozó Mediamarkt Miskolcon; a beruházás mintegy 2,5 millió euróba került. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.