BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Citroën-beruházás Budapesten

Az egyik célunk az, hogy újabb munkahelyek létesüljenek Magyarországon, ezért azt szeretnénk, ha minden, már itt lévő külföldi befektető hozna magával még egyet - jelentette ki Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter kedden Budapesten, a Citroën Hungária Kft. új székházának alapkőletételekor. A társaság ügyvezető igazgatója, Michel Vigier elmondta, a márka további fejlődésére számítva kezdődött meg az őszi budapesti autószalon idejére elkészülő székház, valamint a társaság első, saját tulajdonban lévő bemutatóterme és szervizközpontja építése. A 2,5 milliárd forintba kerülő beruházás az

M5-ös autópálya kivezető szakasza melletti 30 ezer négyzetméteres telken folyik, s ötven új munkahely létesül a 6 ezer négyzetméteres épületben.

A cég a tavalyi 10 580 után az idén mintegy 12 ezer autó értékesítését és a 6 százalékos piaci részesedés elérését tervezi, amennyiben tovább bővül a kereslet, s a piac eléri a 200 ezres szintet. A képviseletnek jelenleg 37 szerződéses márkakereskedése van, 46 eladási ponttal, a hálózat ugyanakkor ebben az évben még jászberényi és soproni egységgel is bővül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.