BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dolgozói is megvennék a Cartographiát

Az idén 4,5 százalékkal növelné a tavalyi, 1,2 milliárd forintos árbevételét, s jócskán túllépné a tavalyelőtti, 50 millió forintos nyereségét is a privatizáció előtt álló Cartographia Kft. Az egyelőre nem végleges tervszámok teljesítéséhez hozzájárulhatnak a tegnap bemutatott Mecsek, illetve Bakony turistaatlasz, illetve a Lengyelország útikönyv is - mindegyik egy-egy sikeres sorozat része.

Az elmúlt évet érdeklődésünkre a vártnál gyengébbnek értékelte Papp-Váry Árpád ügyvezető igazgató. Mintegy 10 százalékkal esett az eladott példányszám, csökkent az export, és rontotta a kft. eredményeit a dollárnak a forinthoz viszonyított gyengülése is. Ugyanakkor - számos per eredményeként - némileg sikerült visszaszorítani a Cartographia termékeit másolók lendületét. Igaz, mindig van új próbálkozó is a kalóztermékek piacán, főként az autóatlaszoknál és a Budapest-térképeknél.

A társaság jelenleg több más, privatizációra váró céggel együtt a Forrás Rt. felügyelete alatt működik. A tervek szerint 90 százaléka kerülne magánkézbe, erre a tulajdonrészre részben a piaca, részben székháza miatt több, már Magyarországon is megtelepedett külföldi versenytársa szemet vethet.

A fennmaradó 10 százalék az alkalmazottaknak jutna, de úgy tudjuk, a dolgozók szívesen megvennék az egész céget, ehhez bankhitelt is remélnek. A várható vételár még kérdéses. Mint Papp-Váry Árpádtól megtudtuk, a közelmúltban négy értékbecslés készült, ezek 400 millió forintttól 1,2 milliárdig terjedtek. a társaság ez idáig mindig visszaforgatta nyereségét a termelésbe. Kérdés, találnak-e rá olyan vevőt, amelynek hasonló tervei vannak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.