BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Drágultak a hatósági díjak

A gazdasági és közlekedési, valamint a belügyminiszter módosította a közúti járművek forgalomba helyezésével és forgalomban tartásával, valamint környezetvédelmi felülvizsgálatával és ellenőrzésével kapcsolatos egyes díjakról szóló együttes rendeletét. E szerint átlagosan hat százalékkal drágulnak az árak, és bővült a díjas tételek köre is. A megemelt tarifák egy kivételével március 16-ától érvényesek. Az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiadásának 2360 forintos díja pedig április 1-jétől lépett hatályba.

Az új tarifarendelet egyebek között érinti a közúti járművek vezetésére jogosító okmányokkal kapcsolatos eljárásért, a forgalomba helyezésükért, rendszámtáblával történő ellátásukért fizetendő igazgatási, szolgáltatási díjakat, a közúti járművek sorozatára vonatkozó engedélyezési eljárásokat, a jármű-összeépítés, illetve -átalakítás engedélyezését, a forgalomba helyezés előtti és időszakos műszaki, valamint sorozatátalakítást követő vizsgálatok díjait. Drágultak a vezetői engedélyek, a forgalomba helyezési tarifák, a zöldkártya is. Az utóbbiért például a korábbi 500 helyett 530 forintot kell fizetni.

Többe kerül a külföldről érkező járművek származásának ellenőrzése, valamint az egyedileg kiválasztott rendszámtáblák is. Például az egyedileg előállított rendszámért a korábbi 250 ezer helyett 265 ezer forintot kell fizetni.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.