BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hungexpo: további vizsgálatok kellenek

Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter e hét végére ígérte a Hungexpo Rt.-vel kapcsolatos vizsgálatok lezárását. Mint arról már beszámoltunk, hiányosságokat tárt fel a cég gazdálkodásával kapcsolatban a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi). Barabás János vezérigazgató lapunknak úgy nyilatkozott: az új vezetés célja volt, hogy a társaság gazdálkodását szabályszerűvé és átláthatóvá tegyék. Több előnytelen szerződést a cég felmondott, illetve módosított, s szigorú versenyeztetési szabályzatot léptetett életbe. Három ügyben pedig - a Hungexpo Reklámügynökség Kft. eladása, a Hungexpo Reklám Rt. és az Újpest FC Kft. között 2002-ben kötött öt évre szóló reklámszerződés, valamint a Hungax Kft. létrehozása és gazdálkodása - rendőrségi feljelentést tesz. Ezek az ügyletek mintegy 250 millió forint kárt okoztak a vásárszervező cégnek. A Hungexpo igazgatósági ülésén döntés született arról, hogy néhány ügyben további vizsgálatok indokoltak. Ebbe a körbe tartozik a felszámolás alatt lévő Hungexpo Tours and Trade, illetve az Expo Trade Kft. és a Hungexpo Rt. kapcsolata. Felkérik a felügyelőbizottságot, hogy készítsen jelentést e két cég privatizációjáról, a korábbi nagy rendezvények elszámolásairól, valamint az elmúlt két év összes rendezvényéről. A felügyelőbizottság feladata lesz az ingatlanhasznosításról szóló, a vezérigazgató által kezdeményezett belső ellenőrzési jelentés értékelése. Az igazgatóság a többségi tulajdonos Magyar Fejlesztési Bankot is felkéri, hogy közvetlenül vegyen részt a fenti vizsgálatokban.

Csillag István tegnap közleményben reagált a Hungexpo Rt. igazgatósága által készített jelentésre. Úgy ítélte meg, hogy a Hungexpónál elkezdődött egy tisztulási folyamat, s egyetért azzal, hogy további vizsgálatok szükségesek. A miniszter szerint a tisztulási folyamatot nem akadályozza a cég személyi összetétele, de nem zárja ki, hogy a gyorsabb tisztulást segítheti annak változása.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.