BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar kastélylista a szaúdiaknál

Tizenhárom kastély szerepelt azon a projektlistán, amelyet hétfői, magyarországi tárgyalásai során Al-Valid bin Talal szaúdi herceg átvett Medgyessy Péter miniszterelnöktől - tájékoztatta lapunkat Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter. A GKM-ben egy turizmushoz kapcsolódó, illetve egy portfólióbefektetéseket tartalmazó csomag is készül a szaúdiaknak.

A szaúdiak elsősorban olyan befektetési területeket keresnek Magyarországon, ahol stratégiai befektetők által működtetett projektek kisebbségi tulajdonosai lehetnek, vagyis a létrehozással, az üzemeltetéssel nincs gondjuk, viszont előre látható az üzlet hozadéka - válaszolt lapunknak Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter. Érdeklődésükhöz igazodva hétfőn tizenhárom, felújításra váró magyarországi kastély részletes adatait kapta meg Medgyessy Péter miniszterelnöktől az itt tárgyalt szaúdi herceg. Ezek pillanatnyilag a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) kezelése alatt állnak.

A szaúdi tőke becsalogatására rövidesen elkészül egy másik csomag, amelyben a turizmushoz, ezen belül is főként a szállodaiparhoz és a gyógyturizmushoz kapcsolódó, de tőkeemelést igénylő ajánlatok lesznek. Végül lesz egy harmadik csomag, amely a szaúdiak portfólióbefektetési törekvéseit lesz hivatott segíteni. Utóbbi kettő átadására a Four Seasons szálloda közelgő átadásakor nyílik lehetőség, ekkor ugyanis ismét Magyarországra érkeznek a szaúdiak.

Lapunk érdeklődésére Salamin Kálmán, az érintett kastélyokat kezelő KVI műemléki és kulturális örökségi főosztályának vezetője elmondta: kizárólagos állami tulajdonban maradó kastélyokról van szó, amelyeknek csak a vagyonkezelési joguk adható át, igaz, az akár 99 évre is. Ebből viszont nem számít bevételre a KVI, hiszen a fizetség lényegében az, hogy 3-4 év alatt, a műemléki szempontokat figyelembe véve felújítják és hasznosítják az ingatlanokat.

A KVI az idén 400-500 millió forintot költ ezek felújítására, ugyanis mindegyiket legalább olyan állapotba kell hozni, hogy az épület felkeltse a bérbevevő érdeklődését. A fő gond a gombamentesítés, de egyes helyeken pillanatnyilag is folyik, máshol pedig már lezárult a felújítás. Egyes kastélyoknál még hátravan az eredeti parkkal való területegyesítés.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.