BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Májusban piacon az új Suzuki

Május elején piacra kerül a Suzuki új, Esztergomban készülő modellje - tudta meg a Világgazdaság -, ám a gyártónál még hírzárlat van az autó nevét, bevezetési részleteit és gyártási költségeit illetően. A május végi közgyűlés után Kazuhisa Toda lesz a Magyar Suzuki Rt. új vezérigazgatója.

Az Esztergomban gyártott új Suzuki-modell május első hétvégéjén bemutatkozik Angyalföldön és Újpesten - tudtuk meg Rafai János márkakereskedőtől, a Suzuki Ász tulajdonosától. A Magyar Suzuki Rt.-nél hírzárlat van az új modell nevét, bemutatóját illetően, s arra sem kaptunk választ, mekkora beruházást igényelt az új autó gyártásának megkezdése.

Az új modellből évi 50 ezer készülne, s 60 százalékban exportálnák. A Swiftnél drágább lesz, de a 2 millió forintos sávban kapható lesz a Wagon R+ ezer köbcentis kivitele.

Azonban továbbra is kérdés, hogy mely modell tölti be a Swift helyét a kisautó-kategóriában, a modell gyártása ugyanis más forrásunk szerint már befejeződött.

Tihanyi Tamás, a társaság pr-vezetője korábban azt közölte: szükség esetén külföldről hoznak be kiskocsit, erre az Indiában és a Japánban készülő új Altónak van esélye.

Tavaly 84,6 ezer autó készült Esztergomban, ennek a harmada Swift volt. Az idei, 80-85 ezres tervben is ugyanilyen arányt képvisel a Swift, a Wagon R+ és az új modell. Ebből az idén belföldre szánt 30-35 ezer Suzukit Esztergomból szállítják.

Egyebek között ez utóbbi értékesítéséért lesz felelős Kazuhisa Toda, a Magyar Suzuki Rt. új vezérigazgatója, aki a május végi közgyűlés után váltja fel Tadasi Kondót.

A 45 éves Kazuhisa Toda 1981-ben lépett be az anyacéghez. 1987-től vezette a Suzuki Canada pénzügyi és ellenőrzési osztályát, 1994-ben a cég tengerentúli tervezéséért felelt. 1998 decembere óta vezeti a cég európai értékesítését.

Elődje, Tadasi Kondo 2001 óta állt az esztergomi gyár élén, előtte évekig a kereskedelmi osztályt irányította igazgatóként. Mandátuma alatt befejeződött a Suzuki új modelljéhez szükséges fejlesztés. Munkáját Japánban folytatja, ahol a Suzuki más piacaiért felel majd.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.