BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meg kell szakítani a vezetést

A kizárólag belföldön tevékenykedő fuvarozókra január 1-jétől lépett hatályba a vezetési idő megszakítására vonatkozó rendelet. Előírásait a türelmi idő lejártával, március végétől lehet ellenőrizni. A szakmának azonban több kifogása is van.

A szakmai egyeztetéseket követően 2003. január 1-jétől lépett hatályba a csak és kizárólag belföldön, 3,5 tonna össztömeget meghaladó járművel fuvarozási tevékenységet végző gépjárművezetőkre a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium rendelete. Nagyon fontos előírásként rögzítették a rendeletben, hogy annak végrehajtását a 2003. március 27-ig tartó türelmi időszakot követően lehet ellenőrizni - kezdte Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestülete (NIT-Hungary) ügyvezető főtitkára, amikor a három hónapos tapasztalatokról kérdeztük.

Kezdjük azonban az elején ezt a nem mindennapi történetet - tette hozzá. Elmondta, a múlt év végi szakmai egyeztetések után a részükre megküldött rendelettervezet arról szólt, hogy a 3,5 tonna össztömeget meghaladó és díj ellenében fuvarozási tevékenységre használt gépjármű egy másik rendelet előírásai szerint 2003. január 1-jét követően csak menetíró készülékkel (tachográf) felszerelve helyezhető, illetve tartható forgalomban, egy-két kivételtől eltekintve.

Egy másik szabály szerint, melyet nevezetesen a KRESZ-rendelet ír elő, ha a jármű menetíró készülékkel felszerelt, akkor azt használni köteles a gépjármű vezetője. Ezen előzmények tették szükségessé, hogy ha menetíró készülék kell a járműbe, és a vezetője azt használni köteles, akkor szabályozzák, hogyan, illetve mit szükséges ellenőrizni.

További különlegessége az ügynek - folytatta az ügyvezető főtitkár -, hogy a határátlépő forgalomban részt vevő járművek vezetőire korábban hatályba lépett az úgynevezett AETR nemzetközi egyezmény, illetve az európai uniós társulási tárgyalások következményeként csak a taggá válásunk napjától vagyunk kötelesek alkalmazni a belföldi tevékenységet végző gépjárművezetőre kiterjedő EGK-rendeletet. Ez utóbbi az AETR nemzetközi egyezményhez hasonlóan a kötelező vezetési és pihenőidőt szabályozza, annak ellenőrzésével együtt.

A NIT-Hungary a részére eljuttatott rendelettervezettel egyetértett abban, hogy a gépjárművezető 4,5 órás vezetés után kötelezően kivegye a 45 perces megszakítást, melyet közúton a Közlekedési Felügyelet és a rendőrség ellenőriz. A támogatásuk oka alapvetően az egyrészről, hogy a belföldi gépjárművezetők készüljenek a csatlakozásunk időpontjától kötelező előírásokra, illetve, hogy erősítsék a közlekedésbiztonságot.

Az elfogadott rendelet azonban több pontban megváltozott - mondta Dittel Gábor. Ennek következményeként a belföldön tevékenységet végző gépjárművezetőnek és munkaadójának majdhogynem azoknak a feltételeknek kell megfelelnie, melyekre a nemzetközi gépkocsivezetőknek egyéves felkészülési idejük volt, és azt a kötelező szolgáltatói vizsgájuk előtti tanfolyamon megtanulták, továbbá az ellenőrző hatóságok sorában a telephelyi ellenőrzés esetében a munkabiztonsági és munkaügyi hatóság is jogot kapott.

Dittel Gábor elmondta, hogy az elmúlt időszakban szakmai érveik sokaságát tárták a miniszterelnök, illetve az általa kijelölt tárgyalópartnereik elé, és azt, hogy most, a csatlakozás előtt egy évvel saját magunk állítunk további kihívásokat a sok esetben egyautós kényszervállalkozók elé. Javasolták, hogy ez év végéig szankciómentesség érvényesüljön a rendelet betartásának ellenőrzésekor. A rendeletalkotó toleranciája érvényesült, javaslatukat nem hagyta figyelmen kívül, és jelen helyzetben kompromisszumot ajánlott. Egyetértett azzal, hogy a rendelet 2003. március 27-től kötelező rendelkezésének betartása közúti és telephelyi ellenőrzésekor - hasonlóan a korábbi időszakban a nemzetközi fuvarozóknál is alkalmazott türelmi időszakhoz - hiba, hiányosság esetén 2003. szeptember 30-ig a jogszabályi szankciókat a hatóságok ne alkalmazzák.

Álláspontunk szerint az ellenőrzést végzők a fokozatosság és a differenciált elbírálás elvét kell gyakorolják a jogkövető magatartás kikényszerítésére. Első alkalmakkor egy általános figyelmeztetés kellően elegendő, de amennyiben az előírásokat ugyanaz a fuvarozó sorozatosan megszegi, akkor vele szemben az egyszeri figyelmeztetés nem elegendő. Az ellenőrzést végzők számára természetesen nem cél, hanem elsősorban a megelőzés eszköze a szankció alkalmazása. Amennyiben pedig teljesen egyértelmű, hogy az érintettek tudatosan, sorozatosan, rendszeresen, ismétlődően elkövetik a szabálysértést, a felügyeletek éljenek a szankcionálás lehetőségével.

A fentiek, ha nem is teljesen megnyugtató helyzetet eredményezhetnek - mondta Dittel Gábor -, de ha szó szerint képes megvalósulni, akkor szervezetünk javaslata eredményes. Szükségét látjuk azonban, hogy további figyelmet fordítsunk a tapasztalatok értékelésére és tagjaink minél gyorsabb felkészítésére. Ugyanis várhatóan 2004. május 1-jétől a jelenleginél valamivel sokrétűbb szabályozásnak kell megfelelni a belföldön dolgozó gépjárművezetőknek és munkaadóiknak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.